Péntek 13-a a babona ellenére igen szerencsés napnak tűnhet a vállalkozások számára, ugyanis ezen a napon egy újabb "pénzcsap" nyílik meg, ekkor kerül ismertetésre 20 új fejlesztési program - olvasható a Világgazdaságban.
Összesen 20 új pályázat jelenik meg a Regionális operatív programok (ROP) keretében, több mint 41 milliárd forintos keretösszeggel.
Június 29-én zárult a kiírástervezetek társadalmi egyeztetése, Márkus Eszter, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) partnerségi menedzsere szerint minden számítást felülmúlt az érdeklődés. Összesen 180 partnerszervezettől 600 konkrét javaslatot kaptak, melyek fele a gazdaságfejlesztési pályázatokat érintette.
A Gazdaságfejlesztési operatív program (GOP) összesen öt új pályázattal jelentkezik, 9,364 milliárd forintos kerettel. Újdonság lesz a komplex technológiai korszerűsítést szolgáló kiírás a hátrányos helyzetű kistérségekben induló vállalkozások számára. Pályázaton keresztül lehet támogatást igényelni a nemzetközi szolgáltató központok létrehozásához is, valamint a vállalati folyamatmenedzsment kialakításához, a minőség-, a környezet- illetve az egyéb irányítási rendszerek, szabványok, valamint az e-kereskedelem és más elektronikus szolgáltatások bevezetéséhez.
Ezek tükörpályázatai megjelennek a Közép-magyarországi operatív programban is, 5,075 milliárd forintos kerettel. Emellett pályázatot írnak ki a kerékpár- és belterületi utak fejlesztésére, illetve az önkormányzati akadálymentesítésre. A Dél-alföldi operatív programban is két új kiírás jelenik meg belterületi utak fejlesztésére, illetve akadálymentesítésre.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Közép-dunántúli, a Nyugat-dunántúli, illetve a Dél-dunántúli operatív programok keretében egy-egy felhívás kerül közzétételre a kerékpárút-hálózat fejlesztésére, valamint a közszolgálati intézmények akadálymentesítésére. Az Észak-alföldi operatív programban egy új pályázat kerül meghirdetésre, a települések közötti közlekedési kapcsolatok fejlesztésére.








