20 °C Budapest

Jövőre internetre kerülnek a cégadatok

Pénzcentrum
2007. május 7. 08:30

Az igazságügyi tárca úgy gondolja, hogy a hitelezők védelmét nem a cégalapításhoz szükséges minimális jegyzett tőke emelése szolgálja, hanem a cégek átláthatóságának növelése, vagyis a cégadatok teljes nyilvánossága - írja a Népszabadság.

Szeptember elsejétől jelentős mértékben csökkenne a cégalapításhoz szükséges törzstőke összege, ugyanakkor a cégeljárást módosító előterjesztés vitája sem fejeződött még be. Gadó Gábor szakállamtitkár reményei szerint a törvénymódosítás ismét napirendre kerül, majd azt a tavaszi ülésszakon el is fogadják.

Az előterjesztés egyik leginkább vitatott pontja, hogy célszerű a kft.-k alapításához minimálisan szükséges tőke 3 millió forintról 500 ezerre történő mérséklése. A legfőbb érv a csökkentés ellen, hogy ösztönző hatással bírhat a megalapozatlan cégalapításra. A kötelező törzstőke ellen szól a nemzetközi gyakorlat, Angliában, Írországban, Cipruson, illetve Franciaországban gyakorlatilag nincsen minimum előírás.

Franciaországban néhány évvel ezelőtt szállították le 1 euróra a legkisebb jegyzett tőke összegét, mivel felismerték, hogy az új vállalkozásokat az olcsóbb Nagy-Britanniában jegyzik be. Nálunk ezt a hazai törvény egyelőre kizárja, de emiatt már van egy beadvány az Európai Közösségek Bíróságánál.

Gadó szerint a hitelezők védelmét a vállalkozások működésének átláthatóvá tételével lehet biztosítani. Az államnak tehát inkább a piaci feltételeket kell körültekintően szabályoznia, melynek részét képezi, hogy jövőre az interneten keresztül bárki ingyenesen betekinthet majd az elektronikus cégnyilvántartásba, illetve hozzáférhetővé válnak a számviteli beszámolók is.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A tervek között szerepel, hogy 2008-ig hitelezővédelmi nyilvántartást is létrehoznak, amelyből kiolvasható lesz, ha egy céget rossz adósnak minősítenek, ha nagyobb összegű bírsággal sújtották, illetve ha kizárták a közbeszerzési eljárásból.

NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 23. szerda
Tekla
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?