6 °C Budapest

Fontos levelet kapott Matolcsy a Lízingszövetségtől

Pénzcentrum
2010. augusztus 13. 12:05

Négypontos javaslatcsomaggal állt elő a nemzetgazdasági miniszterhez küldött tegnapi levelében a Magyar Lízingszövetség. Hordós Zoltán, a szervezet elnöke a Portfolio.hu-nak elmondta: javaslataik célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások a hitelnél könnyebben megszerezhető forráshoz jussanak, és ebből a hatalmas összegű bankadóval sújtott lízingszakma is profitáljon.

A lízing súlya mintegy 10%-os a bankok portfóliójában, ennek megfelelő nagyságrendben, a bankokénak mintegy tizedére rúgó, valamivel több mint tízmilliárd forintos különadóval terheli a kormány a szakmát. Csakhogy az összeg kitermelésére vajmi kevés esélye van a szektor szereplőinek, miután az ágazat tavaly mintegy 25 milliárd forintos veszteséget szenvedett el. A bankadóval együtt már több cég is megfontolhatja, hogy beleolvad anyabankjába, vagy ha erre nincs lehetősége, beszünteti magyarországi tevékenységét - mondta Hordós Zoltán.

A júliusban megszavazatott különadót ugyan kénytelen a szövetség elfogadni, ígéretet kaptak azonban Matolcsy György nemzetgazdasági minisztertől, hogy a tárgyalások második szakaszában a lízingszakmának kedvező kormányzati intézkedésekis terítékre kerülnek. A szervezet tagjainak 20-25 pontos javaslathalmazának felhasználásával ezért négypontos javaslatcsomagot állított össze a Lízingszövetség, és csütörtökön meg is küldték Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek.

A multinacionális vállalatok mindössze 2-3%-ot képviselnek a lízingcégek ügyfelei között, a megfogalmazott javaslatok tehát elsősorban a magyar kis- és középvállalkozásoknak kedveznek - állítja Hordós. Ez az a réteg, melyet az Új Széchenyi Terv is talán legfontosabb fókuszának tekint, és amelynek hatékonyabb finanszírozásából a lízingcégek is ki szeretnék venni a részüket. A javaslatok között van olyan kérdéskör, melynek megoldása már régóta szívügye a Lízingszövetségnek, és most az új kormány felállásával nőttek esélyeik.

A javaslatok dióhéjban:

1. Tegyék lehetővé mindenfajta korlátozás nélkül a gazdasági operatív programokban és az Új Széchenyi Terv egyes programjaiban a zártvégű pénzügyi lízing igénybevehetőségét, csökkentve a programok sokat kárhoztatott merevségét, bonyolultságát. A kkv-k számára ez kisebb saját forrás igényt, a hiteleknél általában kényelmesebben teljesíthető futamidőt jelentene, és a közjegyzői költségek megspórolásával is több tíz milliárd forint maradhatna a zsebükben.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

2. A 2007-ben a Lízingszövetség és a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által közösen kidolgozott, ám végül zátonyra futott Új Magyarország Lízingprogram elemeihez hasonló, az MFB által refinanszírozott, árfolyamkockázat nélküli, kedvezményes kamatozású lízingkonstrukciókat dolgozzanak ki, ezzel elősegítve a kkv-k kedvező kamatozású forráshoz jutását. Hordós Zoltán szerint a Jeremie program eddig fel nem használt forrásaiból is lehetne ehhez meríteni, és a termelőeszközökön kívül az ingatlanfinanszírozásban is hatékony szerepet játszhatna az új lízingprogram.

3. Az elmúlt időszakban mindössze néhány közbeszerzés miatt mutat fellendülést az autópiac, egyébként továbbra is tetszhalott állapotban van. A gépjármű-értékesítések normál szintre hozása érdekében a Lízingszövetség javasolja, hogy a személyi jövedelemadóból levonható legyen a gépjárműk lízingdíja.

4. Bár a lízingfinanszírozás tavaly számos jogszabályi változásnak köszönhetően több szempontból is ledolgozta hátrányát a hitelezéssel szemben, az ingatlanfinanszírozásban még mindig éri hátrányos megkülönböztetés. A Lízingszövetség ezért azt javasolja, töröljék el az ingatlant lízingbe adó cégeket terhelő 2%-os illetéket, illetve az építményadót ne a lízingbeadónak, hanem a lízingbevevőnek kelljen fizetnie. Utóbbi csak első hallásra hátrányos az ügyfeleknek, a lízingcégek ugyanis a jelenlegi gyakorlatban rájuk hárítják a magánszemélyek adókötelezettségénél nagyobb tételt jelentő céges építményadót.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 20. 22:01
Több mint egymillió forintos bírságot kapott a Duna Médiaszolgáltató az NVB-től elfogult hírszolgált...
Összkép  |  2026. március 20. 19:21
Hogyan lesznek tapasztalt szakemberek, ha a betanulók feladatait átveszi az AI? Feje tetejére állhat...
Holdblog  |  2026. március 20. 10:38
A CEO nyaral, de mi Viktorral éhbérért is! Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A...
ChikansPlanet  |  2026. március 20. 08:00
2024-ben Stockholmban teszteltek először egy hidrofil kompot, ami egy friss jelentés szerint akár 94...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 20. 20:28