Szomszéddal aligha fog találkozni az a szerencsés tulajdonos, aki megveszi azt a vidéki ingatlant Walesben, mely hegyekkel, erdőkkel, és a Vyrnwy-tóval együtt több, mint 94 négyzetkilométeren terül el.
A Tatabánya nagyságú telek emberemlékezet óta a legnagyobb, amit eladásra szánnak, összesen 11 millió fontért (3,8 milliárd forintért). Kastély ugyan nincs a több, mint 13 ezer focipálya méretű telken, azonban természetvédelmi terület, valamint egy viktoriánus duzzasztógát, ami az első kőgát volt Európában.

A gátat a Liverpool Corporation építette 1892-ben a több, mint 100 km-re lévő város vízellátásának biztosításához. A földterület nagy része közterület volt, és csak kisebb hányadát teszi ki a köznemesektől felvásárolt részek. A terület természetvédelmi övezetté nyilvánításért az ott található Llanwddyn nevű falut lerombolták, elárasztották, és távolabb újjáépítették.

1974-ben a területileg illetékes vízmű, a Severn Trent Water felvásárolta a földrészt, most pedig 125 évre lízingbe kínálja. A társaság továbbra is felügyelete alatt tartaná, hiszen Liverpool vízellátása továbbra is a területtől függ.
A gyönyörű természeti adottságokon kívül számos építmény is tartozik a telekhez: 14 bérbe adott farm, 31 kisebb lakó-, illetve mezőgazdasági épület, valamint egy tóparti kávézó is.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








