A jövő hét elején is még nyugodt, őszi idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel és sok napsütéssel.
Március közepén nemhogy megtorpant, de szinte megállt a turizmus itthon, úgy tűnik sikerült valamelyest összeszednie magát a nyárra. Habár a szálláshelyek bevételei még elmaradnak a korábbi évek eredményeitől, úgy tűnik a SZÉP-kártyákra adható extra pénzek meghozták a hozzájuk fűzött reményeket.
Ahogy a miniszerelnök fogalmazott márciusban: a turisztikai szezonnak idén kampó - és be is vált a jóslata. 2020. júniusban az előző év azonos hónapjához képest a külföldi vendégek és vendégéjszakák száma 93 százalékkal visszaesett. A legnagyobb mértékű, 98 százalékos csökkenés Budapesten történt, a Balatonnál az előző év júniusi forgalom kevesebb mint tizede realizálódott. De a a belföldi vendégek száma is visszaesett: 60 százalékkal, a vendégéjszakáké 59 százalékkal - derül ki a KSH legfrissebb statisztikájából. Így nem csak a vendégek, de a várt bevétel is elmaradt: szálláshelyek júniusi szállásbevételeit hasonlítottuk össze ezen a grafikonon 2016. és 2020. között:
Jól látszik a meredek esés, a tavalyi évhez viszonyítva 81 százalékkal estek vissza a bevételek. Szállástípusonként egyértelmű, hogy a legnagyobb bevételt produkáló szállodák a nagy vesztesei a vírusnak, de a panziók bevételi is a felére esett vissza, a közösségi szálláshelyeké nagyjából a tizedére, a kempingeké a harmadára.
Van, ami pörög ugyanúgy
Érdekes eredményt kapunk ugyanakkor ha összevetjük az elmúlt év júniusi SZÉP-kártyás költéseket:
Láthatóan a SZÉP kártyás költések helyrerázódtak: míg márciusban még 1 milliárd 81 milliót, áprilisban már csak 31 milliót, májusban 482 milliót, júniusban azonban már 2,5 milliárdot költöttek róla a magyarok, tehát közel annyit mint egy évvel korábban. Ebben minden bizonnyal szerepe van turizmust segítő kormányzati intézkedéseknek, hiszen a SZÉP-kártya terheit csökkentették: a 17,5 százalékos szociális hozzájárulási adó mértéke 4 százalékra csökken, a feltölthető összeg pedig jócskán megemelkedtek.
Megemelt értékhatárok
A személyi jövedelemadóról szóló 140/2020. (IV. 21.) kormányrendelet alapján 2020-ban béren kívüli juttatásnak minősül a munkáltató által a SZÉP-kártya
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- szálláshely alszámlájára utalt támogatás legfeljebb évi 400 ezer forint (225 ezer forint helyett),
- vendéglátás alszámlájára utalt támogatás legfeljebb évi 265 ezer forint (150 ezer forint helyett),
- szabadidő alszámlájára utal utalt támogatás legfeljebb évi 135 ezer forint (75 ezer forint helyett),
- együttvéve legfeljebb az éves rekreációs keretösszeget meg nem haladó összeg - írja az ado.hu.
A Szja tv. 70. § (8) bekezdésétől eltérően az éves rekreációs keretösszeg
- amennyiben a munkavállaló munkaviszonya egész évben fennáll - ha a munkáltató költségvetési szerv - évi 400 ezer forint (200 ezer forint helyett), más munkáltató esetében évi 800 ezer forint (450 ezer forint helyett);
- a 400 ezer, illetve a 800 ezer forintnak a munkavállaló által az adott munkáltatónál az adóévben a juttatás alapjául szolgáló jogviszonyban töltött napokkal arányos összege, ha a munkavállaló jogviszonya csak az év egy részében áll fenn.
Működik a legális patikatrükk: így veszik töredékáron a méregdrága gyógyszereket az élelmes magyarok
Számos ismert gyógyszernek létezik azonos hatóanyagú, kevésbé ismert alternatívája, amelyek között jelentős árkülönbségek lehetnek.
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







