14 °C Budapest

Fellélegezhetnek a magyar melósok: máris eljött a fordulat a munkaerőpiacon

2020. augusztus 4. 12:33

A június közepi mélypontot követően augusztus első napjaira közel 25 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon, ami egyértelműen jelzi, hogy kedvező fordulat megy végbe a munkaerőpiacon - mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte: a Gazdaságvédelmi Akcióterv intézkedéseinek köszönhetően ezzel már hetedik hete csökken a munka nélkül lévők száma.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a foglalkoztatási adatok is bizakodásra adnak okot, hiszen a júniusi mutatók májushoz képest már 58 ezres létszám-növekedést jeleztek. A veszélyhelyzet miatt elsőként és leginkább nehéz helyzetbe jutott ágazatok közül a kereskedelemben, a turizmus-vendéglátásban és a feldolgozóiparban is a többszörösére emelkedett a bejelentett új álláshelyek száma.

Bodó Sándor hozzátette, a gyors és célzott kormányzati intézkedéseknek köszönhetően érdemben sikerült csökkenteni az álláskeresők számát, miközben az elhelyezkedetteké a múlt héten már a 20 ezret közelítette. A Gazdaságvédelmi Akcióterv intézkedései a 2010 utáni időszak eredményeire építve nagymértékben segítik a magyar gazdaság kilábalását a koronavírus okozta válságból. Magyarország továbbra is az Európai Unió azon tagállamai közé tartozik, ahol az egyik legalacsonyabb a munkanélküliség.

Az ITM által gondozott bértámogatási programok összességében több mint 260 ezer munkahely megőrzését tették lehetővé. A bértámogatások és a további akciótervi lépések (pl. hitellehetőségek, adó- és járulékkedvezmények, képzések stb.) eddig több mint 1 millió munkavállalón segítettek. A kormány változatlanul azon dolgozik, hogy a lehető legtöbb munkahelyet megvédje, és amennyit a vírus mégis tönkretesz, annyi újat létrehozzon.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 12. hétfő
Miksa
42. hét
Október 12.
Kolumbusz-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 12. 07:07