A belváros felé tartóknak az M4-es metró, illetve a 7-es, az 58-as, a 114-es, a 213-as vagy a 214-es autóbusz igénybevételét javasolják.
Május 8-án nyit az első fürdő Zalában, élve a kormányzati lazítás adta engedéllyel, egy somogyi pedig május 23-ra tervezi az újraindulást.
A kehidakustányi Kehida Termál bejelentette, hogy az öt kinti medencéje látogatható lesz május 8-tól - írja a hirbalaton.hu.
A kormányrendelet előírja, hogy a strandoknak biztosítaniuk kell a vendégek közötti megfelelő, 1,5 méteres védőtávolságot. Vagyis a maximális kapacitásnál kevesebb vendéget tud fogadni a fürdő. Kérdéses, mekkora vendégforgalomra számíthatnak, miután a hatóságok szerint Zala megyében az ötödik legmagasabb - a vasárnap reggeli adatok szerint 123 - a koronavírus-fertőzöttek száma.
A portál szerint egy másik fürdő is bejelentette már a nyitása dátumát: a Csokonyavisontai Gyógyfürdő előreláthatólag május 23-tól fogad majd vendégeket. Márciusban egyébként az utolsók között zárták be a kapukat.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







