30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég.
Nem csak a gyógyfürdők sodródtak csőd szélére: ezeket a vállalkozásokat is a mélybe húzza a járvány
Március közepén a vendégforgalom néhány nap alatt tűnt el a pénztáraktól, medencékből, fürdőgyógyászati kezelőhelyiségekből, miközben a szektor már a nyári főszezonra készült. Annak, hogy mi zajlik most az ágazatban, és mit remélnek a jövőben a HelloVidék járt utána.
A május elsejei hosszú hétvége hagyományosan rengeteg embert csábítana strand-, élmény-, wellness- vagy termálfürdőbe, idén azonban a koronavírus-járvány és a szigorú korlátozások miatt egészen biztosan nem lesz így. Sok más szektorhoz hasonlóan a fürdőágazatot is padlóra küldte a válság: az elsők között és rendkívüli gyorsasággal estek el. Országszerte kitűnően indult az év, sok fürdő már a nyári főszezonra készült. A jellemzően magas állandó költségek mellett kifejezetten alacsony jövedelmezőségű fürdők utolsó szabad pénzeszközeiket is felhasználták az ilyenkor szokásos karbantartásokra, kisebb-nagyobb beruházásokra, a szolgáltatások és létesítmények felkészítésére.
Ebben a helyzetben március közepén a vendégforgalom ténylegesen néhány nap alatt tűnt el a pénztáraktól, medencékből, fürdőgyógyászati kezelőhelyiségekből. A fürdőüzemeltetők a munkatársak és a megmaradt vendégek megóvása érdekében egy hét alatt szinte minden fürdő kaputi bezárták, bevételeik megszűntek, tájékoztatott a Magyar Fürdőszövetség.
Erre nem lehetett felkészülni
A Harkányi Gyógyfürdő igazgatósági tagja, dr. Zsadányi Zsolt a HelloVidék megkeresésére közölte: annak ellenére, hogy az év elején már több aggasztó jel is volt erre a hatalmas változásra, és arra, hogy a fürdőt hosszabb időre le kell zárni - akárcsak más gazdasági ágazatokban -, lehetetlen volt a helyzetre felkészülni. A korábbi években zajló folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően szépen alakultak a látogatószámaik az első negyedévben, bár ez a nyári időszakhoz képest mindig kissé csendesebb, hiszen kifejezetten a gyógyszolgáltatások miatt keresik fel őket a vendégek. Március 18-a óta azonban Harkányi Fürdő is álomba szenderült.
- fejtette ki dr. Zsadányi Zsolt.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Sok céges ajándék végzi a fiók mélyén: hogyan válasszunk olyat, amelynek valóban örülnek a kollégák?
Egy céges ajándéknál könnyű melléfogni: a sokadik logózott toll vagy notesz gyakran nem jelent valódi értéket a munkatársaknak és üzleti partnereknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







