26 °C Budapest

Mi történt Görögországban? Tényleg lemondjam a nyaralásomat?

2015. június 19. 05:50

Görögország napokon belül csődbe mehet, ráadásul akár az is előfordulhat, hogy a görögök az eurózónát is elhagyják. De mit jelent ez a Görögországba utazó turisták számára?

A görög kormány hosszú ideje tárgyal hitelezőivel arról, milyen intézkedéseket kell tennie azért, hogy felszabaduljon a 2010-ben indított második hitelprogram utolsó, 7,2 milliárd eurós részlete. A pénz nélkül ugyanis Athén szinte biztosan nem tudja kifizetni az IMF-től kapott hitelek aktuális, 1,6 milliárd eurós törlesztő részletét az utolsó, június végéig tartó részletét. Amennyiben Görögország nem tud megegyezni hitelezőivel, úgy csődöt jelenthet.

A Portfolio szakértője kérdésünkre elmondta, a csődnek több formája is lehetséges. Amennyiben a csőd rendezett formában megy végbe, úgy az ország maradhat az eurózónában, ebben az esetben a turisták nem érezhetnek változást egy Görögországi nyaralás alkalmával. Illetve hosszú távú gazdasági hatásokkal sem kell számolnunk.

A legkevésbé valószínű forgatókönyv, hogy a csőddel együtt a görögök kilépnek az eurózónából, ez pedig hosszan tartó tőkekorlátozásokkal járna.

Ebben az esetben valóban előfordulhat, hogy a szigorúbb szabályok bevezetése miatt, a görög bankok napokra bezárnának, az ATM-ekben pedig korlátoznánk a lehetséges készpénzfelvétel mennyiségét.

Az Athéni nagykövetség tájékoztatása szerint a hitelezők és a görög kormány között folyamatosan zajlanak az egyeztetések. Mindkét fél próbál megoldást találni a problémára, ezzel elkerülve a legrosszabb forgatókönyvet. Ugyanakkor, még egy esetleges államcsőd esetén is kicsi a valószínűsége annak, hogy Görögország azonnal kilépjen az euróövezetből, és visszatérjen a drachmához

-  tájékoztatta a Pénzcentrumot a Külgazdasági- és Külügyminisztérium.

Továbbra is kedveljük Görögországot

Az előfoglalási adatok alapján idén a magyarok többsége Görögországba foglalta le nyaralását - nyilatkozta korábban Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ)  kommunikációs bizottságának tagja az MTI-nek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 221 733 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,71%, az UniCredit Banknál 6,78%, az Ersténél 6,82, míg a CIB Banknál 6,89%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Görögország és Horvátország még mindig a legkedveltebb mediterrán úti célok közé tartozik a magyar utazók körében

- erősítette meg válaszával az IBUSZ utazási iroda.

Az utazási iroda tájékoztatása szerint egyelőre nem jellemző a Görögországba induló utak tömeges visszamondása. Egy átlagos Görögországi utazás fejenként 30 000 forinttól indul, innentől a határ azonban a csillagos ég, attól függően milyen szállást választunk, vagy milyen plusz szolgáltatásokat veszünk igénybe. Nem kell aggódni azoknak sem, akik szervezett utazással vágnak neki a nyaralásnak, ugyanis az utazási irodák a szállásokat és a járatokat, már előre kifizették.

A Külgazdasági- és Külügyminisztérium elmondása szerint Görögország a korábbi időszakoz hasonlóan biztonságos, és a hírek ellenére továbbra is folyamatosan érkeznek külföldi turisták.

A Görögországba utazni kívánó magyar állampolgároknak mindazonáltal azt javasoljuk, hogy a bank- és hitelkártyák mellett megfelelő mennyiségű készpénzt (eurót) is vigyenek magukkal az útra.

- tette hozzá a Külügyminisztérium.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. június 8. hétfő
Medárd
24. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?