10 °C Budapest

Mi folyik itt? Tömegével mondanak búcsút magyarok az Adriának

2019. április 5. 11:05

A nyugat-európaiak körében egyre kevésbé népszerű úti cél Horvátország idén, de mi a helyzet a magyarokkal: vajon honfitársaink is szívesebben mennek inkább más irányokba idén nyáron? Erről kérdeztük a legnagyobb magyar utazási irodák képviselőit, valamint arról, mik a legnépszerűbb nyaralóhelyek, illetve milyen kedvezményekkel foglalhatunk még idén tavasszal.

Tíz százalékkal csökkent a foglalások száma Horvátországban a tavalyi év azonos időszakához képest - jelent meg múlt héten a Poslovni Dnevnik című horvát gazdasági napilapban. A kisebb érdeklődést azzal magyarázták, hogy Németországban, Olaszországban és Nagy Britanniában lassult a gazdaság, és ezen országok polgárai adják a Horvátországban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák egyharmadát. 

Kíváncsiak voltunk, vajon honfitársaink érdeklődése is visszaesett-e, ezért megkérdeztünk háromutazási irodát is, nekik mik a tapasztalataik.

Vasárnap zárult le a 2019-es előfoglalási szezon, ennek adatai alapján mi is azt látjuk, hogy Horvátország egy kicsit veszített a népszerűségéből; míg tavaly a First Minute időszakban lekötött úticélok top 10-es listáján a 6., idén annak már csak a 9. helyét sikerült megszereznie. Számokban ez a rendelkezésünkre álló adatok alapján 7,5 százalékkal kevesebb horvátországi megrendelést jelent 

 - válaszolta a Pénzcentrum kérdésére Nagy Viktória, az Invia marketing menedzsere. Ennek ellenére az iroda adatai szerint a legnépszerűbb úticélok alapvetően nem változtak, 2019-ben a következő desztinációkat választották a legszívesebben a magyar utasok a First Minute szezonban (zárójelben a tavalyi helyezés):

  • 1. Görögország (1.)
  • 2. Törökország (2.)
  • 3. Egyiptom (3.)
  • 4.Tunézia (4.)
  • 5. Bulgária (5.)
  • 6. Spanyolország (8.)
  • 7. Olaszország (7.)
  • 8. Ciprus (9.)
  • 9. Horvátország (6.)
  • 10. Kanári-szigetek (10.)

Hasonló tapasztalatokról számol be Szvoboda János, a Neckermann cégvezetője is:

A Horvátországba utazók száma valóban visszaesett ebben a szezonban, aminek számos oka lehet. Mivel közeli desztinációról van szó, sokan nem terveznek előre, hanem például szabadidejük vagy az időjárás függvényében indulnak el. A horvát szállásoknál továbbá kevesebb az előfoglalási kedvezmény, mint más desztinációk esetén és persze sokan jártak már Horvátországban, ezért idén lehet, hogy új desztinációra esik a választásuk.

Mindezek ellenére foglalások alapján az Aldi Utazásnál egyáltalán nem esett vissza a kereslet Horvátország iránt, éppen ellenkezőleg, jelentősen nőttek az ide érkező foglalások - tudtuk meg.

Hova utazik a magyar?

Évről évre növekszik az érdeklődés az egzotikus utazások, és a hétvégi városlátogatások (euroweekendek) iránt az Invia adatai alapján. Egyre többen voksolnak egy-egy közeli, európai nagyváros felfedezése, vagy egy strandolást és városnézést egyformán tartalmazó előnyaralás mellett valamilyen, már egészen korán (Görögország, Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Szlovénia), vagy egész évben nyarat ígérő (Törökország, Egyiptom, Tunézia, Marokkó, Kanári-szigetek) úticéllal.

Törökország, Görögország, Spanyolország és Bulgária az idei nyár legkedveltebb úti céljai a Neckermannál. Antalyába heti hét charter járatunk indul, a görög szigetekre pedig tizenegy. A nagy érdeklődésre való tekintettel megnöveltük kapacitásainkat a meglévő dátumokra és újabb időpontokat is elérhetővé tettünk Rodoszra, Korfura, Ciprusra és Krétára.

Az Aldi Utasainak körében a legnépszerűbb úti cél továbbra is Ausztria, majd Olaszország, Horvátország, például egy apartman két éjszakára az isztriai Tar Porecnél már 13 990 forinttól elérhető. De nagyon sok foglalás érkezik Magyarországra is.

Előfoglalás áprilisban?

A 2019-es, nyári utazásokra irányuló előfoglalási időszak március 31-vel lezárult az Inviánál, ennek megfelelően First Minute kedvezményeket most inkább az őszi és téli egzotikus utak, valamint az év második felére tervezett nagyobb, kulturális körutazások esetében találhatnak utasaink 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ezzel együtt még most is érdemes főszezonra foglalni, hiszen bár a korábbi mértékű kedvezmények már nem elérhetőek, a szezon közeledtével egyrészt csökken a választék mind az elérhető szállodák, mind a repülőjáratok tekintetében, másrészt a még elérhető választék ára előreláthatóan növekedni fog.

Ár-érték arányban áprilisi, közeli indulású egyiptomi utazásokból rendelkezünk most nagyon ígéretes választékkal, illetve a szervezett körutazásokból tudunk olyanokat ajánlani, amik segítségével a ráfordításokat (mind időben, mind anyagiakban) minimalizálhatjuk, míg a ránk váró élményekből biztosan ki tudjuk hozni a maximumot 

- mondta el Nagy Viktória.

Egyes desztinációkra és időpontokra akár 125 euró, vagy akár 199 euró gyerekár és/vagy akár 20 százalékos kedvezmény a szállás díjából a legkecsegtetőbb most a Neckermann ajánlatában. Ár-érték arányban a törökútjaik kiemelkedőek az All Inclusive ellátás és a szállodák szolgáltatásai miatt. 

Bulgária szintén jó választás, mert sokoldalúsága és könnyű megközelíthetősége mellett jó ár-érték arányú szállodák sora várja az utasokat.

"Ausztriában érdemes megemlíteni a különböző régiós kártyákat, amit az utasok sok esetben ingyen kapnak a szálláshoz, így csökkenteni lehet a kiadásokat, mivel nem kell extra díjat fizetni a felvonók használatáért, strandbelépőért stb., ami egy 4 fős család esetében komolyabb összeg is lehet" - számolt be Szvoboda János, cégvezető. 

A tavaszt az Aldi bolondos áprilisi árakkal indítja, itt három ajánlatnál rendkívüli mértékben csökkentettük az árakat:

  • az olaszországi Ravennában a háromcsillagos Lido di Savio 25 százalékkal lesz olcsóbb és személyenként 65 990 forint/fő/hét ártól foglalható all inclusive ellátással. 
  • Salzburg tartományban a Schönblick Mountain Resort apartman -59 százalékkal lesz leárazva - így egy hét 32 990 forintba kerül, 
  • és ugyancsak ennyiért választható Tirolban a Scheffauer Hof apartman, amely így -44 százalékkal kedvezőbb áron foglalható.

Továbbra is közkedvelt a Földközi-tenger nyugati részébe Genovából induló mini hajós körút, amely most személyenként már 23 990 forintért elérhető. Az az egzotikus utak keresőire is gondolak, ettől a héttől már foglalható egy 12 napos út Tajpejbe és Palauba, a Csendes-óceán egyik érintetlen szigetére, ezt a túrát kifejezetten búvárok számára ajánljuk.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem