A jövő hét elején még párás, ködös idő várható, szenteste napján viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé, van, ahol havas esőre, havazásra is számítani...
Minden szigorítással kevesebb a vendég és a vásárló, a főváros legnépszerűbb utcáinak kereskedői úgy érzik, teljesen magukra hagyták őket a járványhelyzetben. Egy fővárosi érdekképviseletéhez tartozó 11 tematikus utcában készítettek felmérést a jelenlegi helyzetről, amelyből kiderült, a 23 órai zárás közel sem okozott olyan súlyos károkat, mint a szeptember 1-je óta fennálló határzár és amilyenekre a maszkviselés miatt számítanak. A legtöbben rövidített nyitvatartással, házhoz szállítással vagy bezárással vészelik át a következő heteket, hónapokat, a járulékcsökkentés, adómérséklés segíthetne a túlélésben.
Ismét felmérték a Bevásárlóutca menedzsment (BUM) érdekképviseletéhez tartozó 11 tematikus utca kereskedőinek helyzetét. A nonprofit szervezethez több mint 200 üzlet, többek között a Ráday utcában, a Bartók Béla úton és a Liszt Ferenc téren található éttermek, kávézók, bárok tartoznak. A legtöbb helyen a 2019-es bevétel 20-30 százalékát termelik ki az idei évben, nincs megoldás, amivel alkalmazkodni tudnak a jelenlegi helyzethez.
- mondta el Domonkos László étteremtulajdonos, a Ráday Soho Egyesület elnöke. A Bevásárlóutca menedzsment felmérésében megkérdezték a Falk Miksa utca antik üzleteit is, ahol az üzletek többsége még tartja magát és főleg az online értékesítésekből, aukciókból tud bevételt produkálni. Akik zömében a külföldiekből éltek, a szeptemberi határzár után végleg bezártak.
Ugyanakkor a legtöbben azt is megjegyezték, bármilyen segítségnek örülnek, amivel megmenthetik az üzletüket, vagy nem kell több alkalmazottat elbocsátaniuk. Többen nyilatkozták, hogy úgy érzik, teljesen magára hagyták a szektort, az így keletkező veszteségeknek és bezárásoknak pedig a munkavállalók a legnagyobb károsultjai.
A felmérésben a házhoz szállításra is rákérdeztek, a megoldás azonban már egyre kevesebb étterem számára jelenthet megoldást. Sokan már ebből sem számítanak jelentősebb profitra, mivel a piac tavasszal teljesen telítetté vált. Az új kényszerbelépők ráadásul azok forgalmát is drasztikusan csökkentették, akik a járvány előtt is a házhoz szállításból éltek. A témában több vállalkozó is jelezte, hogy az elvitelre készülő ételek áfacsökkentése segítséget jelente a túléléshez.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A BUM adatai szerint november első napjaiban a hozzájuk tartozó vállalkozók kétharmada még nyitva tartott, de a következő hetekben sorozatos bezárásokra számítanak. A tematikus utcák érdekképviselete úgy látja, az osztrák kormány korábbi intézkedéseihez hasonló megoldásra lenne szükség, ahol az éttermeknek megkapják a tavaly novemberi bevételeik 80 százalékát az államtól.
A helyzet megoldására a BKIK tett javaslatokat, amelynek kiindulópontja az 50 milliárdos Budapesti Válságkezelési Alap forrásokkal való feltöltése. A javaslat szerint az alap nagyobbik részét a főváros és a budapesti kerületek adnák össze 45-45%-ban az eddig elmaradt támogatások fejében. Az elképzelés szerint a kormányzat pedig a maradék 5 milliárd forinttal, továbbá adóelengedéssel és kedvezményes beruházási hitellel járulhatna hozzá a kezdeményezéshez. 75 millió forinttal, költségvetési főösszeg-arányosan a BKIK is beszállna az alapba. A kamara javaslatcsomagja bértámogatást, kiadáscsökkentést, fogyasztásösztönzést, felújítási támogatást és átképzéseket is tartalmaz.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








