12 °C Budapest

Így húzzák le a horgászokat a korlátozás alatt: súlyos ezreket fizetnek a semmire

2021. március 13. 13:01

Súlyos ezreket bukik minden egyes horgász, aki a korlátozások alatt valamilyen területi horgászjegyet vásárol - már, ha nincs saját tulajdonú vízparti háza, hajója. Ugyanis a vendégpecások sehol sem lehetnek kint este 8 és hajnali 5 óra között, ez máris kilenc órát elvesz az amúgy 24 órás napijegyből, de ha valaki a hosszú hétvégén akarna horgászni, a 72 órás engedélyen 27 órányi pecaidőt bukik így. A horgászattal eltölthető idő kb. 40 százalékkal csökkent a kijárási tilalom miatt, ezzel szemben viszont a jegyárak nem csökkentek.

A horgászok életét is megnehezítik a korlátozások: bár pecázni a március 22-ig tartó szigorítások alatt is lehet, hiszen szabadtéri sportolásnak minősül, de a Magyar Országos Horgász Szövetség továbbra is tiltja, hogy este, a kijárási tilalom idején be legyenek dobva a botok.

A sporthorgászat a 2021. március 8-március 22-ig terjedő időszakban egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható, azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani. A horgászat során - a belterületek kivételével - nem kell a maszkot viselni

- áll a MOHOSZ friss tájékoztatásában. A védőtávolság nem jelenthet gondot, hiszen azért illik a másik sporttárs szájába lecuccolni, belterületi tavak pedig elvétve akadnak Magyarországon. Az este 8 és hajnali 5 közötti horgászat kapcsán a friss tájékoztató is kimondja, hogy tilos, a MOHOSZ ajánlása alapján a horgászvizek üzemeltetőinek javasolt az este 7 órai zárás, a horgászoknak pedig az, hogy kellő időben kezdjenek el összepakolni annak érdekében, hogy a kijárási tilalom kezdetéig biztonsággal haza lehessen érni.

Ugyanakkor korábban még az volt a szabály, hogy még a saját vízparti telken, saját stégen sem szabad horgászni a kijárási tilalom ideje alatt. Most ez annyiban változott, hogy a saját tulajdonú, közvetlen vízparti telken és az azon létesített felépítményen, továbbá lakóhajón történő éjszakai horgászat kizárólag a tulajdonos, illetve családja tekintetében megengedett.

Tehát, ha bérelt partmenti házba mennél a hosszú hétvégén (vagy a rendelet visszavonásáig) horgászni, akkor bizony éjszakára ki kell szedni a botokat, különben megbüntetnek!

A boltok legtöbbjének be kellett zárnia március 22-ig, ez alól a horgászboltok sem kivételek. Viszont a rendeletben van egy kiskapu:

ugyanis azok a horgászboltok, ahol állateledelt is árulnak, változatlanul nyitva tarthatnak - utóbbiakra ugyanis nem vonatkozik a korlátozás.

Illetve a MOHOSZ-tájékoztató szerint a napijegyeket online is meg lehet venni a megfelelő felületen, aki viszont éves állami engedély kiváltása az interneten nem lehetséges. Ebben az esetben a szövetség azt javasolja, hogy vegyük fel a kapcsolatot a legközelebbi horgászbolttal, ugyanis az üzleten kívüli ügyintézés engedélyezett, csak a boltban nem tartózkodhat vásárló. Ergo a megbeszélt időpontra odamész, beadod a szükséges iratokat a boltba, ők pedig pár perc alatt elintézik az állami engedélyt.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Most 40 százalékot buksz a területi jeggyel

Oké, a szabályok szerint már november óta jóformán tilos éjszaka horgászni, ám mindez nem látszik meg a területi jegyek árain. Vegyünk például egy népszerű horgászhelyet, a ráckevei Duna-ágat: a kornyező településeken rengetegen adják ki nyaralóikat, horgászházaikat, és a pecások is szívesen járnak ide a halbőség miatt. A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség honlapja szerint egy 24 órás felnőtt jegy 2021-ben 3600 forintba kerül, a mostanihoz hasonló hosszú hétvégéken népszerű 72 órás területi jegyért pedig 8300 forintot kérnek el a horgászoktól.

Igen ám, de ha utánaszámolunk, a 72 órás horgászjegyen például rengeteget bukunk: hiszen hacsak nem saját tulajdonú ingatlanba, hajóra megyünk, akkor most este 8 és hajnali öt között nem horgászhatunk. Ez a három nap alatt összesen 27 órányi tiltott időszakot jelent, ami a kifizetett horgászidőnk bő 40 százaléka.

Pénzre váltva tehát a korlátozások alatt 3320 forintot fizet ki gyakorlatilag a semmire minden egyes vendéghorgász.

Ugyanezzel a logikával a 24 órás horgászjegy is valójában csak 15 órányi pecára jogosít fel - ha mondjuk reggel 8-től másnap reggel 8-ig szól. Itt is a horgászatra fordítható idő nagyjából 40 százaléka veszik el, pénzre váltva ez 1440 forintnyi elvesztegetett horgászidőnek felel meg. Ez nagyjából olyan, mintha megvennéd a havi BKV-bérletet, viszont csak hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap utazhatnál, a többi napon pedig megbüntetnének, ha buszra szállsz.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem