Szomorú látvány fogadta a kirándulókat a Bakony egyik kedvelt túrahelyén. A Bakonyszentlászló közelében található Cuha-völgyben valaki csúnyán összefirkálta az erdei táblákat.
Ha a járványügyi helyzet megengedi a fesztiválok rendezését, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a korábbi támogatások sokszorosát tervezi kiosztani - jelentette be a szervezet vezérigazgatója pénteken az MTÜ honlapján közzétett interjújában.
Guller Zoltán szerint az intézkedés nemcsak a turizmus élénkítése szempontjából fontos, hanem a hetek óta fellépések nélkül maradt művészek számára is hatalmas segítséget jelent.
- mondta. Hozzátette: az MTÜ arra szeretné ösztönözni őket, hogy ha azt a járványügyi helyzet lehetővé teszi, más formában ugyan, és döntően hazai zenészekkel, művészekkel, de rendezzék meg az eseményeket.
Guller Zoltán arról is beszélt, hogy a Széchenyi Pihenő Kártyát (SZÉP-kártya) érintő kedvezményektől a belföldi turizmus erősödését remélik. A 2008-2009-es válságból is a SZÉP-kártya 2011-es megjelenésével lábalt ki a turizmus, amelynek adó- és járulékszintje a kezdeti mértékre kerül vissza. Ettől, valamint a keretösszegek növekedésétől az MTÜ a feltöltési összegek emelkedését is várja - tette hozzá.
Kiadták a figyelmeztetést: esőbe borul az ország, durva viharokra kell készülni egész Magyarországon
Zivatarok miatt az egész országra figyelmeztető előrejelzést adott ki szombatra a HungaroMet
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







