Megszólalt az EFOTT: fogunk még idén fesztiválozni?

Megszólalt az EFOTT: fogunk még idén fesztiválozni?

2020. március 17. 13:02

Alig pár hónap van már a fesztiválszezonig. Hétfőn a Sziget, a VOLT és a Balaton Sound szervezői bejelentették, azzal számolnak, mind a három nagy fesztivált megtartják. Kíváncsiak voltunk, mire készül a többi fesztivál, ők is hasonlóan optimista forgatókönyvvel számolnak-e.


"Az EFOTT fesztivál idejéig még 4 hónap van, így biztosat mondani lehetetlen lenne, találgatásokba pedig jobb nem belemenni. Válságról és válságtervről ebben a szakaszban még korai lenne beszélni, mi abban bízunk, és arra készülünk is, hogy 2020. július 15-20. között meg tudjuk tartani a rendezvényt" - mondta Maszlavér Gábor fesztiváligazgató, hozzátéve, folyamatosan nyomon követik a híreket, figyelik a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket.

Válassz személyre szabott személyi kölcsönt kalkulátorunkban!

Elmondta azt is, ha úgy a helyzet úgy alakul, akkor elképzelhető, hogy a fesztivál dátuma változni fog. Ez esetben valószínűleg a fellépők sorában is lenne némi változás, de tekintettel arra, hogy az EFOTT erősen hazai zenekarokkal dolgozó rendezvény, és a fellépőkkel folyamatos a kapcsolattartás, így Maszlavér Gábor úgy fogalmazott, feltételezhetően túl sok módosítás nem történne.

"A fiatalokat megszólítani kívánó szervezetek, kitelepülő szolgáltatók és vállalkozások esetében azt látjuk, hogy továbbra is optimistán állnak az eredeti dátumhoz, ráadásul a pénzügyi elszámolás a teljesítést követően történik, így kockázatot sem kell vállalniuk" - jegyezte meg.

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

Egyre több család igényli a babaváró hitelt. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2021 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt. (x)

Megkerestük a Campus Fesztivált is, amit elvileg július 22-e és 26-a közt rendeznek meg, ők közölték, a kérdéseinkre várhatóan májusban, 60 nappal a rendezvény előtt tudnak válaszolni.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. május 15. szombat
Zsófia, Szonja
19. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2021. május 15. 19:20