24 °C Budapest

Filléres jegyárakkal venné át a Malév helyét a Ryanair

Pénzcentrum
2012. február 9. 16:02

Jövő héten indulhatnak a Ryanair járatai Budapestről - közölte mai sajtótájékoztatóján Michael O'Leary, az ír diszkont légitársaság vezérigazgatója. A társaság 5000 jegyet ezer forint alatti áron kínál a meghirdetett járataira. 

Megszületett a megállapodás a kormánnyal és a Budapest Airporttal, ennek köszönhetően pedig minden akadály elhárult a budapesti bázisnyitás elől - közölte a Ryanair mai sajtótájékoztatóján a cég vezérigazgatója, Michael O'Leary. A járatok jövő héten indulnak Budapestről.

A korábban bejelentetthez képest nagyobb kapacitással érkezik Budapestre a Ryanair. A tervezett 4 helyett 5 repülőgépet állomásoztat majd 51. bázisán, Budapesten a légitársaság, és nem 31, hanem 32 célállomás lesz elérhető a cég kínálatában. Jövő héten első körben 3 gép, március közepén pedig újabb két repülőgép érkezik Budapestre. A múlt pénteki bejelentéshez képest új útvonal Tampere városa lesz. Összesen hetente 42 járatot működtet majd a magyar fővárosból a cég.

A Ryanair ennek köszönhetően az első évben 2,4 milliós utasforgalommal számol. Az ír diszkont légitársaság 350 millió dolláros beruházást visz véghez Budapesten, amellyel összesen 2400 munkahelyet teremt.

Láthatóan folytatódik az adok-kapok a Wizz Air és a Ryanair között. A Ryanair közölte, hogy reagálva a Wizz Air keddi 2500 forintos jegyár-akciójára, ezen ár harmadáért kínál 5000 jegyet most meghirdetett járataira.

Újságírói kérdésekre válaszolva Michael O'Leary elmondta, hogy kapott adókedvezményt a Ryanair a budapesti járatoknak köszönhetően, ezért is tárgyalt a kormánnyal a légitársaság. Hozzátette, hogy ennek ellenére a Budapest Airport továbbra is drága. Tovább dolgozik a társaság azon, hogy újabb járatokat indítsanak, akár a csúcsidőn kívüli résidők megvásárlásával lejjebb szorítsák a költségeket.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A nyár végén látszik majd, hogy melyik útvonal tud az elvárt 75-80%-os kapacitás kihasználtsággal működni, ezt követően születik majd döntés arról, hogy melyik célállomások maradnak majd a kínálatban - mondta Michael O'Leary.

Háborút hirdetett a Ryanair a Wizz Air ellen az utasokért

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 22. 18:32