A Bankszövetség Bankkártya Munkacsoportja elemezte a Malév működésének leállása kapcsán kialakult helyzetet, hogy a fogyasztóvédelmi előírásoknak megfelelő folyamat kialakításával segítse ügyfeleit - tájékoztatta lapunkat a szervezet.
A Bakszövetség tájékoztatása szerint azon ügyfelek, akik bankkártyájukkal vásároltak a Malév saját járatára jegyet, a hatályos bankkártyás szabályoknak megfelelően a repülőjegy teljes összegét visszakaphatják.
Most, elsőként a bankok azon ügyfelek bankkártyás kártalanítási eljárását tudják elindítani, akiknek a repülőjegye a reklamáció benyújtásának időpontjában már lejárt.
Ők a kártyakibocsátó bankjukhoz fordulhatnak a jegyük árának visszatérítéséért. Javasoljuk az érintett ügyfeleknek, hogy vegyék fel a kapcsolatot bankjuk ügyfélszolgálatával, és pontosan informálódjanak a szükséges dokumentumokról. Alapesetben az elektronikus repülőjegyre, számlára, az utazás részleteinek leírására, esetleges levelezésre, és reklamációs nyomtatvány kitöltésére van szükség.
Azon utasok esetében, akik későbbi időpontra váltott jeggyel rendelkeznek, a visszatérítési folyamatot a bankok még nem tudják elindítani, mivel a Malév jogi helyzete és kártérítési folyamata részleteiben jelenleg nem tisztázott.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Bankszövetség - azért, hogy megteremtődjön a kártalanítási eljárás megindításához szükséges jogi helyzet - megkezdte a tárgyalásokat a Malév képviselőivel, és az ügyfeleket azonnal tájékoztatni fogja a változásokról.
A banki ügyfélszolgálatok felkészültek a kártalanítási kérések, panaszok regisztrációjára, és segítik a bankkártyás ügyfeleket a folyamat végigvitelében. A Bankszövetség azt kéri tagbankjaitól, hogy egyértelmű helyzet esetén a lehető leggyorsabban járjanak el az ügyfelek kártalanítása során.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






