21 °C Budapest

Ezeket az autókat veszi most a legtöbb magyar: itt a friss márkatoplista

2020. június 25. 11:35

A koronavírus-járvány egyik nagy vesztese az autópiac. Még csak az első negyedéves adatokat közölte a KSH a napokban, ám már azokon is jól látszik, mekkorát zuhantak mind az új, mint pedig a használt autók eladásai. De az is kiderül, mely márkákat vették legszívesebben a magyarok az év első 3 hónapjában.

A koronavírus-járvány a gazdaság szinte valamennyi ágazatát érintette, így az autóipart, ezen belül az új és használt gépjárművel forgalomba helyezését is. A KSH frissen publikált Szállítási teljesítmények című kiadványa ugyan még csak az első negyedéves adatokat dolgozza fel, tehát március végig, ám már ezekből is látszik a komoly visszaesés. 2020 I. negyedévében a Magyarországon első alkalommal forgalomba helyezett személygépkocsik száma 70 ezer, az egy évvel korábbinál 4,4 százalékkal kevesebb volt. 

Az előző évben még növekedést mutató új személygépkocsik esetében 4,8, a használtaknál pedig 4 százalékkal csökkent a forgalomba helyezések száma. 

Az első alkalommal regisztrált autók 48 százaléka volt új, ám arányuk a korábbi negyedévekéhez képest csökkent. Ahogy az a fenti táblázatból is látszik az előző negyedév (2019Q4) rekord eredményeket mutat, 38 ezer használt és 44 ezer új személygépkocsi került forgalomba. Ehhez képest látványos 2020 első negyedévének visszaesése.

Autót vennél önerő nélkül? Az tudtad, hogy lízinggel szemben az autóhitelnél nem kell önerőt igazolnod? A Pénzcentrum Autóhitel kalkulátora segítségével megtalálhatod a számodra legmegfelelőbb konstrukciót. Érdemes egy helyen összehasonlítania bankok ajánlatát. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged 60 hónapos visszafizetés mellett, akkor választhatod a CIB Bank ajánlatát, ahol 7,7 százalékos THM (év végéig 5,88%) mellett havi 40 278 forintot kell fizetned. Ugyanezen feltételek mentén a Raiffeisen Bank 8,08 százalékos THM-mel (5,95) havi 40 227 forint lesz havonta a törlesztőd. A Budapest Bank 9,18 százalékos THM mellett havi 42 217 forintért ad oda 2 milliót egy használt verdára.

A statisztikai hivatal adataiból az is látható, hogy Volkswagen, Toyota, Ford és Opel márkájúak adták a forgalomba helyezett járművek együttesen 35 százalékát.


A forgalomba helyezett járművek száma minden gépjárműnemnél csökkent 2020 I. negyedévében: a vontatóké 26, az autóbuszoké 24, a tehergépkocsiké 7,7, a motorkerékpároké 4,6 százalékkal lett kevesebb az egy évvel korábbinál. A motorkerékpárok többségét használt, a vontatók, autóbuszok és tehergépkocsik nagyobb részét pedig új járműként regisztrálták - derül ki a hivatal adataiból.

Ám 2019 I. negyedévéhez mérten 68 százalékkal több elektromos személygépkocsit (971 darabot) helyeztek első alkalommal forgalomba.

Lesújtó adatok

Nem csak az új autók eladása, de a használtaké is megcsappant: a használtautó-kereskedők közel kétharmada szembesül azzal, hogy bevételei legalább 75 százalékkal esnek vissza a koronavírus-járvány miatt életbe lépett veszélyhelyzet miatt - áll a Jóautók korábbi közleményében. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Új autót vennél? Nincs lehetetlen! A Pénzcentrum Autóhitel kalkulátora segítségével megtalálhatod a számodra legmegfelelőbb konstrukciót. Érdemes egy helyen összehasonlítania bankok ajánlatát. Ha például 5 millió forintra lenne szükséged 60 hónapos visszafizetés mellett, akkor választhatod az Erste Bank ajánlatát, akik 60 hónapra havi 103 987 forintért adják a hitelt 8,97 százalékos THM-mel (év végéig 5,9 %), de érdemes megfontolni Cofidis kölcsönét is: ez esetben a havi törlesztőd 104 446 forint lesz. Ha pedig az OTP-t választod, a THM 13,14 százalék lesz (5,9), és a havi törlesztőd pedig 115 143 forint.

"A használtautó-kereskedésektől beérkező válaszok egyértelműen azt mutatják, hogy a veszélyhelyzet miatt bevezetett gazdasági korlátozások egyik nagy vesztese az autópiac - mutat rá Halász Bertalan, a cég vezérigazgatója.

Felpattant a piac?

A KSH ugyan még nem közölte az áprilisi, és a májusi adatokat, de úgy tűnik, hamar magára talált a piac - legalábbis ami a használt autók értékesítését illeti. A kijárási korlátozás megszüntetésének és az egyéb járványügyi intézkedések enyhítésének hatására látványosan megugrott a forgalom a hazai használtautó-piacon - magyarázta Halász Bertalan. 

Az április mélypont után májusban 45 százalékkal több személyépkocsi-átírást regisztráltak, mint előző hónapnan a Datahouse adatai szerint. Ezek persze részben a korábban elhalasztott adásvételek pótlásai voltak.  A piaci mélypont egyértelműen áprilisban volt, az ekkor regisztrált 41 200 tulajdonos-változás 38 százalékkal maradt alatta az egy évvel korábbi szintnek.

Ám a második negyedéves adatok megjelenése után még ennél pontosabb képet kaphatunk az autópiac alakulásáról.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm