19 °C Budapest

Ezek a bolti eladók viszik a pálmát: jóval többet keresnek, mint más kollégáik

2019. október 1. 14:02

Utolsó helyre csúsztak az eladók bérrangsorában a zöldséges boltok. Az autószalonok pedig az élre kúsztak. A piaci árusok bére ötödével emelkedett. A szakmai bérolló 96 ezer forint és vannak 200 ezer forint alatti keresetek is.

A friss statisztika alapján számolt szakmai - eladói - bérkülönbség (havi bruttó átlagkeresetek eltérése) 2019 nyarán 96 ezer forint volt. Ez valamivel nagyobb, mint az elmúlt évek ollója (a statisztika megváltozott módszertana miatt csak az irányzat olvasható ki az adatsorokból, filléreskedni most nem lehet). És úgyszintén nagyobb a területi (megyei) bérkülönbségek nemrégiben kiszámolt 83 ezer forintos bérkülönbségénél is - írja a blokkk.com.

Júliusban a legjobban az autószalonok fizikai dolgozói kerestek, havi bruttóban 279 ezer forintot, legrosszabbul pedig a zöldséges boltokban kenyerükre valót keresők, ahol 183 ezer forintot számfejtettek hónap végén. A zöldséges boltok eladói korábban is a bérlista hátsó fertályában tanyáztak, de hát a zöldségárak drágulása a boltos számára az árubeszerzésben jókora költségnövekedést jelentett, izzadnia kellett, miből mennyit fizethet ki, így a bérekre is, és az utolsó helyre csúsztak.

Bérekben az egész élelmiszerkereskedelem hátrébb csúszott a bérrangsorban, hiába, az infláció a boltos számára drágább beszerzés miatt a béreket is megfoghatja. Mindössze három bolttípus van, ahol a boltos az országos átlag felett tudja megfizetni a fizikai dolgozóit (eladókat, pénztárosokat, árufeltöltőket, boltos raktárosokat), az autószalon mellett az illatszerbolt és az iparcikkes vegyesbolt kör (amiben vannak multi áruházak is, ugyanúgy, mint az élelmiszer vegyesben) - írják.

És a boltos kiskereskedelmi átlag felett is mindössze öt boltcsoport van, ide tartozik még az élelmiszer vegyes kör (multi áruházakkal a sorukban), valamint a bútorbolt is. Itt is szerepet játszott a bútorpiac átalakulása, a nagy láncok térnyerése. A játék- és a könyvesboltok is előbbre furakodtak a sorban az elmúlt hónapokban, az italbolt és a sportszerbolt viszont lejjebb csúszott.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A híradástechnika és a webáruházas boltok, ahol erős az átfedés is, a középmezőny alján tanyáznak még mindig, feltehetően azért is, mivel ebben a körben öldöklő a piaci verseny és minden mozgatható fillért elvisz a mindennapos reklámhajsza.

És vannak boltok a szakmai sorban havi bruttó 200 ezer forint alatt (a megyei összevetésben ezt a határt már meglépték a boltok, a kettő nem zárja ki egymást). Hasonlóképpen a garantált bérminimumot sem hozza minden bolt, amihez hozzátartozik, hogy a kereskedelemben egyes árucikkek esetében kötelező a szakképesítés (például élelmiszerek eladóinak), másoknál nem (például egy ruházati boltban). A zöldséges boltban sem kötelező a szakképesítés az eladónak. És hiába volt a piacos dolgozóknál 20 százalék körüli béremelés, maradtak a kisboltos körben a rangsor utolsó harmadában - írja a portál.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem