Az év első három hónapjában 32 milliárd eurós nettó tőkebeáramlást ért el, miközben a nyeresége és a kezelt vagyona is dinamikusan növekedett.
Jövőre drágulni fog az útdíj, a rendelet szerint az augusztusi infláció mértékével fognak emelkedni az árak.
Még nyáron hatalmazta fel az Országgyűlés a kormányt arra, hogy évente automatikusan megemelhesse az úthasználati díjakat. Az erről szóló rendelkezés nemrég meg is jelent a Magyar Közlönyben: ebben az áll, minden év január elsején változnak a tarifák, amennyiben az augusztusi fogyasztói árindex tekintetében inflálódás tapasztalható - a KSH adatai szerint.
Márpedig idén augusztusban 3,9 százalék volt az infláció, ennyivel fog tehát drágulni a pályamatrica január elsejével. A szabály szerint az új árakat legalább 30 nappal az érvényességet megelőzően kell kihirdetni.
Fontos kiemelni, hogy a módosítás kizárólag a HU-GO elektronikus útdíjrendszerben közlekedő, 3,5 tonna feletti súlyú tehergépkocsik úthasználata után, a megtett úttal arányosan fizetendő útdíj mértékében eredményez változást, a használati díjas e-matrica rendszerben közlekedő személygépjárművek (személyautók, buszok, motorok) által fizetendő úthasználati díjon (e-matrica) az említett kormányrendelet nem módosít.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








