A polgármester a nyitást azzal indokolta, hogy a Balaton mindenkié.
A Wizz Air Magyarország közölte, hogy az iráni biztonsági helyzet miatt a Wizz Air további intézkedésig elkerüli az ország és Irak légterét.
Kiemelték, hogy emiatt egyes közel-keleti járatok menetideje némileg változik, a hosszabb útvonal miatt Cipruson technikai megállót kell közbeiktatni, amelynek során személyzetet cserélnek és megtankolják a repülőgépet.
Mint írták, a légitársaság döntései meghozatalakor továbbra is az utasok, személyzete és repülőgépeinek biztonságát helyezi előtérbe.
A síita teokratikus rendszer elleni tiltakozások már több mint két hete tartanak Iránban. Az iráni hatóságok brutális erőszakkal léptek fel, a főügyész korábban tömeges halálbüntetésekkel fenyegette meg a demonstrálókat. A tiltakozások kiváltó oka az országot sújtó súlyos gazdasági válság, amelyet rendszerszintű korrupció, pénzügyi problémák, háborús vereség és nemzetközi szankciók együttes hatása mélyített el.
Brutális beszakadás a kedvenc tengerpartokon: hiába a hatalmas érdeklődés, teljesen befagyott a piac
A közel-keleti konfliktus hatására az utazási keresések száma ugyan nő, a foglalási konverziók viszont jelentősen visszaestek.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








