10 °C Budapest
A középkori gyulai vár és bástya

Figyelem! Délutáni sziesztát és késő éjjeli nyitvatartást vezetnek be Magyarországon

2025. július 5. 15:01

Teszt jelleggel hat csütörtöki napon délutáni sziesztát és késő éjjeli nyitvatartást vezetnek be a gyulai Almásy-kastélyban és a várban a nyáron – tájékoztatta a múzeumot működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója az MTI-t.

Fekete-Dombi Ildikó kifejtette: július 1-jén évek óta átállnak arra az üzemmódra, miszerint a gyulai kiállítóhelyek szünnap nélkül, a vár és az Almásy-kastély hosszított nyitvatartással, 19 óráig tekinthető meg augusztus végéig. Ám az elmúlt három évben azt tapasztalták, hogy a délutáni órákban, amikor nagyon meleg van, jelentősen lecsökken a látogatók száma; esténként viszont pezsgő, nyüzsgő élet van Gyulán.

Ezért teszt jelleggel, a magyar múzeumi-kiállítóhelyi szférában példa nélküli módon, július 17-től augusztus 21-ig csütörtököként 9-13 óra között, majd a forróság enyhülését követően 19-23 óra között tart nyitva a gyulai vár és az Almásy-kastély.

Ezeket az időszakokat – a sok román vendégre tekintettel – angol névvel Expedition by night-nak keresztelték el, és kedvezményes jegyárakat kínálnak a látogatóknak, amelybe a Fűző és forradalom – Nők a hazai polgárosodás korában című új időszaki tárlat megtekintését is belevették – közölte.

Fekete-Dombi Ildikó reményét fejezte ki, hogy ezzel olyan turistákat is be tudnak csalogatni, akik Békés vármegye más településeiről, például az arany háromszögnek nevezett Szarvasról-Békésszentandrásról és Gyomaendrődről érkeznek kirándulni Gyulára.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hozzátette, a nyári, főszezoni időszakban kedden a kastélyban, pénteken a Ladics-házban tartanak gyertyafényes tárlatvezetéseket; a várban pedig szombatonként hat szablyavívó várja az érdeklődőket bemutatóval.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 5. péntek
Vilma
49. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?