Március 18-án, szerdán egész napos figyelmeztető sztrájk bénítja meg a berlini repülőteret: hajnali öt órától éjfélig nem lesz légi forgalom a BER-en.
Közzétették az idei év első négy hónapjának forgalmi adatait a Liszt Ferenc Repülőtérre vonatkozóan, amely előrevetíti minden idők legmagasabb légiforgalmát az idei nyárra. Az év jellemzően legkevésbé forgalmas időszakában 327 125 repülőgépet regisztráltak a hazai légtérben, ami több mint 7 százalékos növekedést jelent 2024 első, eddig csúcstartó négy hónapjához képest.
A repülési és forgalmi adatokat közlő HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalom tekintetében 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest.
A magyar léginavigációs szolgáltató az idei nyári csúcsforgalomra való felkészülés keretében számos átfogó intézkedést hozott annak érdekében, hogy az utasokat érintő járatkésések csökkenjenek, és a nyaralási szezon gördülékenyen induljon.
A 2025-ös év eddigi adatai alapján továbbra is az átrepülő légi járművek adják a forgalom túlnyomó részét. Összesen 270 954 repülőgép haladt át Magyarország légterén, amely a teljes forgalom 83 százalékát jelenti, de a korábbi évekhez képest a Budapest Airport forgalma is töretlenül és nagymértékben növekszik.
Elsődleges célunk, hogy a légi közlekedés biztonságos és kiszámítható legyen az utazók számára. A nyári csúcsforgalom hatékony kezeléséhez minden eddiginél több erőforrást mozgósítottunk. Az átrepülő és a budapesti repülőtér esetében is több mint 10 százalékos forgalombővülésre számítunk idén, ami egyúttal minden idők legforgalmasabb nyarát is elhozhatja számunkra
– hangsúlyozta Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatója.
Tavaly augusztus óta a HungaroControl több intézkedést is hozott a folyamatosan növekvő forgalom hatékony és biztonságos kezelése érdekében. A közelmúltban adták át a mirTWR-t, azaz a moduláris integrált távoli toronyirányítási rendszert, amely lehetővé teszi, hogy a budapesti repülőtér forgalmát – egy ilyen méretű repülőtér esetben a világon elsőként – helyszíntől függetlenül irányíthassák. A rendszer javíthatja a futópályák kihasználtságát, növeli a repülésbiztonságot, és csökkentheti az időjárási vagy a földi körülményekből fakadó késéseket.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Április óta a HungaroMet-tel történő együttműködésnek köszönhetően dedikált meteorológus is támogatja a légiforgalmi irányítók munkáját a legforgalmasabb, nappali órákban. A munkateremben helyet foglaló szakember az egyre változékonyabb és zivatarosabb nyári időszakokban segít megalapozottabb döntéseket hozni a légtérkorlátozások tekintetében.
Technológiai fejlesztéseket is eszközölt a HungaroControl, már a francia Thales csoport TopSky – ATC elnevezésű irányítórendszer továbbfejlesztett változatát használja a teljes magyar, illetve a Koszovó magas légterében közlekedő légi járművek kezelésére.
Az infrastrukturális fejlesztések mellett tovább bővült a légiforgalmi irányítók száma is. Az elmúlt időszakban 9 légiforgalmi irányító hallgató szerzett szakszolgálati engedélyt. Emellett további 13 külföldi irányító csatlakozott a HungaroControl állományához, továbbá 3, ideiglenesen külföldre igazolt hazai szakember tért vissza a HungaroControl kötelékébe, ők ismét a hazai légiforgalmi irányítók csapatát erősítik. Emellett a csúcsidőszakok kezelésére készenléti rendszert vezettek be, valamint a szakszolgálati engedéllyel rendelkező vezető beosztású munkavállalók is irányítói feladatokat látnak el.
A HungaroControl szakemberei a nyári szezonban megerősített szolgálatban dolgoznak, hogy a megnövekedett forgalmat biztonságosan, de az utasok kényelmét is szem előtt tartva irányítsák. Erről tegnap a Pénzcentrum is írt, a cikket ide kattintva olvashatod el újra:
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







