Alex Honnold amerikai sziklamászó vasárnap kötél és biztosítóeszköz nélkül mászta meg Ázsia egyik legmagasabb felhőkarcolóját, a Taipei 101-et.
Szigorú korlátozásokat vezethet be Nepál: csak ezek a hegymászók mászhatják meg a Mount Everestet
Nepál új törvénytervezete szerint csak tapasztalt hegymászók kaphatnak engedélyt a Mount Everest megmászására, ami a túlzsúfoltság csökkentését és a biztonság javítását célozza - írja a CNN.
A tervezet értelmében csak azok a hegymászók kaphatnak engedélyt a 8849 méter magas Mount Everest megmászására, akik bizonyítani tudják, hogy korábban már megmásztak legalább egy 7000 méter feletti nepáli csúcsot. Emellett a hegymászókat kísérő vezetőknek és a helyi személyzet vezetőjének (sardar) nepáli állampolgárnak kell lennie.
A szigorítás hátterében az áll, hogy Nepált számos kritika érte a túl sok, köztük tapasztalatlan hegymászónak kiadott engedélyek miatt. Ez gyakran hosszú sorokat eredményez az úgynevezett "Halálzónában", ahol a természetes oxigén mennyisége nem elegendő a túléléshez.
A túlzsúfoltságot okolják a hegyen bekövetkezett halálesetek magas számáért is. 2023-ban, amikor Nepál 478 engedélyt adott ki, legalább 12 hegymászó vesztette életét és további öt eltűnt. Tavaly nyolcan haltak meg a hegyen.
A törvénytervezetet már benyújtották a parlament felsőházának, ahol a kormányzó szövetség rendelkezik a törvény elfogadásához szükséges többséggel.
Nemzetközi expedíciószervezők azonban módosításokat javasolnak. Szerintük nem csak a nepáli 7000 méteres csúcsok megmászását kellene elfogadni előfeltételként, hanem bármely hasonló magasságú hegyet a világon. Lukas Furtenbach, az ausztriai Furtenbach Adventures vezetője szerint érdemes lenne figyelembe venni a közel 7000 méteres, felkészülésre gyakran használt hegyeket is, mint az Ama Dablam, az Aconcagua vagy a Denali.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szakemberek azt is kifogásolják, hogy a tervezet szerint csak nepáli hegyi vezetők dolgozhatnának az Everesten. Furtenbach szerint nincs elegendő képzett nepáli hegyi vezető, ezért más nemzetiségű, megfelelő képesítéssel rendelkező vezetőket is engedélyezni kellene.
Garrett Madison, az amerikai Madison Mountaineering képviselője szerint jobb lenne, ha a világ bármely részén található, legalább 6500 méteres csúcs megmászása is elegendő lenne az Everest-engedély megszerzéséhez, mivel "túl nehéz megfelelő 7000 méter feletti csúcsot találni Nepálban".
Bár Nepálban több mint 400 hegycsúcs áll nyitva expedíciók számára, és ezek közül 74 magasabb 7000 méternél, a hegymászók körében csak néhány népszerű. "A 7000 méteres hegyek közül csak kevés vonzza a hegymászókat" - nyilatkozta Tashi Lhakpa Sherpa, a 14 Peaks Expedition vezetője, aki maga nyolcszor mászta meg az Everestet.
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







