Fapados jegyet vettél, de a poggyászdíj majdnem annyi, mint a repülőút? Ne fizess a bőröndért!

Több tucatnyi repülőgép nem tudott felszállni hétfő este a horvátországi Splitben egy zsarolási célú kibertámadás miatt - közölte a horvát közlekedési minisztérium. Nyáron ez Horvátország legforgalmasabb repülőtere.
A repülőtér számítógépes rendszerében hétfő este fél nyolc tájban jelentkeztek az első hibák. Mire a hiba forrását azonosították és problémát elhárították, több tucatnyi repülőgép rekedt a repülőtéren, utasok ezreivel - mondták el újságíróknak a repülőtér vezetői. Oleg Butkovic közlekedési miniszter kedden közölte, hogy kibertámadás történt. A rendszert nem sikerült teljesen helyreállítani, de a helyzet kezd visszatérni a normálishoz.
A műszaki szakembereknek sikerült megfejteniük a hackerek üzeneteit, aki alkudozni akartak, amiről szó sem lehet - közölte a miniszter. Pero Bilas, a repülőtér egyik igazgatója hozzátette, hogy több szakember majd megszakad a munkában, hogy csökkentsék a támadás következményeit. Mint mondta, valamennyi légitársasággal kapcsolatban állnak és keresik a megoldásokat, türelemre kérve az utasokat.
Luksa Novak, a repülőtér másik igazgatója azt közölte az újságírókkal, hogy a támadást az Akira nevű hackercsoport követte el, amelyet horvát kiberbiztonsági szakemberek kapcsolatba hoznak a Conti nevű, oroszországi bázisú zsarolósszoftveres csoporttal. Novak is megerősítette, hogy a hackerek tárgyalni akartak pénzkövetelésről bizonyos kódok fejében. Mind a kormány, mint a repülőtér ezt elutasította.
Csak kedden 80 járatnak kellett volna felszállnia Splitből, mintegy 25 ezer utassal a fedélzetükön. Kedd délután már egyetlen késlekedést jelző felirat sem volt olvasható, annak ellenére, hogy manuálisan végezték az utasfelvételt. Tavaly 3,5 millió utas utazott át Spliten, köztük százezrek, akik innen mentek tovább az Adriai-tenger szigeteire. A támadást néhány nappal a CrowdStrike kiberbiztonsági cég hibás frissítése miatt előállt globális informatikai hiba után követték el.

Megtaláltuk a Balaton legolcsóbb lángosát: ebben a büfében 690 forint a sima, 1390 a sajtos-tejfölös
690 Ft egy sima lángosért a Balaton déli partján? Miközben máshol 2000 forintot is elkérnek, ez a büfé teljesen szembemegy a nyári ártrenddel.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A jövő oktatásának legfontosabb kérdése: kiválthatja az AI a hagyományos tananyagot?
A Tudományos Diákköri Mozgalom már évtizedek óta szerves része a magyar felsőoktatásnak.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


