Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
Kétmilliárdból újulhatott meg az ország egyik ikonikus temploma: a 80-as években kezdődtek a munkák
Az elmúlt években tetőtől talpig megújult az ország egyik legjelentősebb román kori műemléke, a jáki Szent György templom kétmilliárd forintos költségvetési támogatásból - írja a HelloVidék. A hivatalos átadó április 21-én lesz. A Covid, és az építőanyagok árának jelentős emelkedése miatt azonban jelentősen csúsztak a felújítási munkálatok, a beígért látógatóközpont építése is várat magára. A lap a projekt szakmai koordinátorát kérdezte a felújítás részleteiről.
Aki mostanában kilátogat Jákra, már egy tetőtől talpig megújult templomban és kertben gyönyörködhet. Ráadásul a nyugati kapu eredeti szobrai is (részben) visszakerülhetnek végre Jákra - írják. "Ha össze akarjuk foglalni a jáki Szent György-templom és a hozzá tartozó épületegyüttes legújabb helyreállításának a történetét, akkor az 1980-as évekig kell visszamennünk" – mondta Sarkadi Márton okleveles építészmérnök, a projekt szakmai koordinátora.
Annak ellenére, hogy nagyon alapos előkészítés folyt, és megindultak a tudományos kutatások, elvégeztek egy rakás olyan tennivalót, ami megalapoz egy jó minőségű, gondosan kivitelezett restaurálási munkát, sajnos részben a rendszerváltás meglehetősen hektikus viszonyai, és részben a pénzhiány miatt csak nagyon lassan tudtak haladni a helyreállítási munkák. 2010 körül kapott egy nagyobb támogatást a templom helyreállítása, ebből készült el több homlokzatfelület restaurálása és a tetőzet felújítása. Ezt követően ismét egy hosszabb szünet következett, amíg 2017-ben egy kormányhatározat valamivel több, mint 2 milliárd forintot juttatott a Szombathelyi Egyházmegye számára arra a célra, hogy befejeződjön a templom restaurálása - írják.
A mostani munkálatok még 2018-ban kutatással, majd a tervezéssel indultak. Ahogy Sarkadi Márton közölte, külön ki kell emelni a déli és a nyugati kapu, valamint az épület teljes belső restaurálását, azaz a falfelületek, faragványok, festések tisztítását, konzerválását, kiegészítését és esztétikai helyreállítását.
A teljes cikk a jéki templom felújításáról a HelloVidék oldalán olvasható.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







