A jövő hét elején még párás, ködös idő várható, szenteste napján viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik az ország felé, van, ahol havas esőre, havazásra is számítani...
A havazás miatt télies útviszonyok fogadják az autósokat a Dunántúl déli felén, a Duna-Tisza közi területeken, az Északi-Középhegységben és a Tiszántúlon is - közölte az Útinform péntek délelőtt a honlapján.
Azt írták, hogy az északnyugati szél miatt előfordulhatnak hóátfúvások, ami sokat ront a látási körülményeken. A havazással érintett területeken az autópályák és a főutak burkolata többnyire vizes vagy sónedves. A hegyvidéki utak a Mátrában és a Mecsekben, valamint az alsóbbrendű utak a Dunántúl déli felében és az észak-keleti megyékben vékony rétegben havasak vagy latyakosak.
Az Útinform tudatta azt is, hogy sok a megcsúszásos baleset, ezért arra kérik az autósokat, hogy a télies körülményeknek megfelelően, lassabban, óvatosabban vezessenek, és kerüljék a felesleges előzéseket. A HungaroMet Zrt. előrejelzése szerint pénteken délutánig többfelé várható havazás, majd fokozatosan csökken a csapadékhajlam.
Az ország nagyobb részén legfeljebb 2-3 centiméteres hóréteg képződhet, de különösen a Dél-Dunántúlon, a Duna-Tisza közén Bács-Kiskun és a Gödöllői-dombság térségében, valamint a keleti határ közelében helyenként 3-7 centiméter is hullhat. A friss hó vastagsága lokálisan esetleg elérheti a 10 centimétert is, erre inkább a Dél-Dunántúlon van esély. A hőmérséklet a csapadékhullás idején várhatóan fagypont körül fog alakulni, így napközben a hóréteg olvadozhat - olvasható a HungaroMet Zrt. honlapján.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.








