Legalább harmincan életüket vesztették, és több mint kilencvenen megsérültek, miután az orosz erők csütörtökre virradó éjszaka rendkívül heves drón- és rakétatámadást indítottak Kijev ellen.
Repülőgép-balesetben meghalt a zsoldoshadsereg vezére, aki két hónapja puccsal vetett volna véget az ukrajnai orosz offenzívának.
Repülőgép-balesetben életét vesztette Jevgenyij Prigozsin orosz milliáros és magánhadsereg-parancsnok, a rettegett zsoldossereg, a Wagner tulajdonosa és vezetője - jelentette nem sokkal ezelőtt a BBC. Mint írják, a repülőgép orosz légtérben haladt, mikor eddig ismeretlen okból lezuhant. A balesetet senki nem élte túl, Prigozsinon kívül még kilencen utaztak a repülőgépen.
Az Embraer típusú gépen tíz ember utazott, mindnyájan életüket vesztették - közölte az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának sajtószolgálata. A repülőgép a moszkvai Seremetyjevó repülőtérről tartott Szentpétervárra. A fedélzeten három fős személyzet és hét utas tartózkodott. Mindenki meghalt - értesült a tárcától a TASZSZ orosz állami hírügynökség. A Roszaviacija orosz légiügyi hatóság megkezdte a vizsgálatot a szerencsétlenség ügyében. A Telegramon már megjelent egy fotó, amely állítólag a lezuhant gép roncsait mutatja:
A picture circulated by a Wagner-tied channel of the jet belonging to Prigozhin that crashed near Tver #Russia pic.twitter.com/1lL3S4ZIX3
— Michael A. Horowitz (@michaelh992) August 23, 2023
Jevgenyij Prigozsin sokáig Vlagyimir Putyin egyik bizalmasának számított. Különböző élelmiszeripari vállalkozásokkal alapozta meg vagyonát, aztán hamarosan zsoldosokat kezdett toborozni - a rettegett Wagner-csoport a világ számos katonai konfliktusában részt vett, még Afrikában is. Sokáig feltétel és kérdés nélkül segítették az orosz hadsereget az ukránok elleni háborúban is, néhány hónapja azonban Prigozsin követelni kezdte az orosz vezérkar lemondását, mert szerinte a korrupció és a hozzá nem értés miatt százával haltak meg naponta a Wagner-katonák.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A helyzet odáig fajult, hogy a Wagner zsoldosai éppen két hónapja, június 23-án otthagyták ukrajnai hadállásaikat, és Moszkva felé indultak. Az orosz vezetést megijesztette a támadás, végül a fehérorosz elnök, Alekszandr Lukasenka közbenjárására nem érték el a város a tankoszlopok, amelynek talán véres polgárháború lett volna a vége. Prigozsin szabadon távozhatott, és a puccskísérletben résztvevő katonák is amnesztiát kaptak.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







