A járművek fedélzeti rendszerei rögzítették a katonák be- és kiszállását, a helyszínek közötti csapatszállítást, valamint a katonai létesítményeknél használt beléptetőkódokat is.
Várhatóan hamarosan létrejön Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök telefonbeszélgetése - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken az orosz sajtónak.
Peszkov szerint egyelőre nem ismeretes, hogy Steve Witkoff és Jared Kushner amerikai tárgyaló még október folyamán elutazik-e Oroszországba. Mint mondta, mindig örömmel fogadják őket Moszkvában, Putyin pedig mindig kész találkozni velük. Az orosz elnök sajtótitkára elmondta, hogy Putyin a FÁK-országok türkmenisztáni csúcstalálkozóján nem tárgyalt hivatali partnereivel a "különleges hadműveletről".
Közölte, hogy az orosz államfő, valamint Ilham Aliyev azeri és Maszúd Pezeskján iráni elnök egy háromoldalú találkozón a különböző ágazatokban - egyebek között az energetika terén - való együttműködés kérdéseit vitatták meg.
Miért halogatjuk a változást? – Vegyél részt kutatásunkban!
Legyen szó munkahelyváltásról, egy drága szolgáltatás lecseréléséről, egészségügyi vizsgálatról vagy egy régóta halogatott magánéleti döntésről, sokszor tudjuk, hogy ideje lenne lépni, mégis maradunk a megszokott helyzetben. De vajon mi tart vissza minket a változtatástól, és mi adja meg végül mégis a lökést? A Portfolio Csoport anonim olvasói felmérésében ezúttal ezt vizsgáljuk. Töltsd ki a legfeljebb 5 perces kérdőívünket, és mondd el, téged mi tart vissza a változástól!
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Miért halogatjuk a változást? – Vegyél részt kutatásunkban!
Legyen szó munkahelyváltásról, egy drága szolgáltatás lecseréléséről, egészségügyi vizsgálatról vagy egy régóta halogatott magánéleti döntésről, sokszor tudjuk, hogy ideje lenne lépni, mégis maradunk a megszokott helyzetben. De vajon mi tart vissza minket a változtatástól, és mi adja meg végül mégis a lökést? A Portfolio Csoport anonim olvasói felmérésében ezúttal ezt vizsgáljuk. Töltsd ki a legfeljebb 5 perces kérdőívünket, és mondd el, téged mi tart vissza a változástól!
Create your own user feedback survey
Putyin újra eláraszthatja a világot dízellel: Trump megállapodása után nagy bejelentést tett Moszkva
Oroszország az év végére ismét havi 3–3,5 millió tonnára növelheti dízelexportját, ami már a válság előtti szintet jelentené.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







