Jövő télen közvetlen repülőjárat indul Budapestről a thaiföldi Phuket szigetére, így az utazóknak nem kell átszállással bajlódniuk.
Újabb, 200 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot kell befizetnie a Ryanair-nek.
Budapest Főváros Kormányhivatala 2020 áprilisában szabott ki 200 millió forintos fogyasztóvédelmi bírságot a Ryanair DAC légitársasággal szemben, amiért a 2020. február 18-i Budapest-Gran Canaria járat késése során nem tett eleget a tájékoztatási kötelezettségének, ezzel tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg.
A bíróság másodfokon is visszautasította a légitársaság döntéssel szemben benyújtott keresetét, így meg kell fizetnie a kiszabott bírságot.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







