7 °C Budapest
A train station in Budapest, Hungary

Nesze neked vármegyebérlet! Vitézy szerint komoly gondok vannak a hév-, a vasút vonalain

2023. március 1. 19:31 3 perc

Magyarországon 2011 óta két vármegye lakossága nőtt csak, Győr-Moson-Sopron 4,4 százalékkal, míg Pest 10 százalék fölött - mindenütt másutt csökkent a lakosságszám. Éppen ezért Budapest környéki hév- és vasútvonalak kapacitásbővítő fejlesztését meg kell valósítani, az elindított beruházások leállítása helyett inkább azok felgyorsítása lenne szükséges - írja friss posztjában Vitézy Dávid.

A KSH legfrissebb népszámlálási adataiból tudjuk, hogy Magyarországon 2011 óta két vármegye lakossága nőtt csak, Győr-Moson-Sopron 4,4 százalékkal, míg Pest 10 százalék fölött - mindenütt másutt csökkent a lakosságszám. Budapesten és Pest megyében a magyar lakosság 28,4%-a élt tíz éve, most 31,5%-a. Ezt főleg az elsősorban belföldi vándorlás táplálja, messze nagyobb mértékben, mint bárhol másutt az országban.

Ennek magyarázata a korábbi kutatások alapján valószínűleg az, hogy a budapesti lakásárak növekedése és a lakáskínálat szűkössége miatt a főváros megkérdőjelezhetetlen tudományos, turisztikai, gazdasági, oktatási és kulturális és mindebből eredő munkaerőpiaci vonzereje miatt az ide költözők közül sokan már csak az agglomerációban találnak első lakást - írja Vitézy Dávid, közlekedési és város-mobilitási szakértő egy friss Facebook posztjában. 

Éppen ezért az elmúlt években számos programot indítottak az azóta megszűnt BFK-ban a központi régió infrastrukturális fejlesztése érdekében, hiszen ez Magyarország egyértelmű nemzetgazdasági érdeke.

Szeretjük vagy sem - nincs a tágabban vett központi várostérséghez fogható gazdasági, tudományos és ipari, logisztikai központja Magyarországnak, és láthatóan itt van a növekedés motorja, mind gazdasági értelemben, mind az egyre növekvő népességszám vonatkozásában.

A mágneshatás nem gyengül, hanem egyre csak erősödik, illúzió azt gondolni, hogy a folyamat megfordítható és az emberek tömegesen visszaköltöznek a központi régióból vidékre.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Mint írja Vitézy, mindeközben a vasúti és hév infrastruktúra kapacitáshiányos, jelentős részben leromlott állapotú és az agglomerációból ingázók közül 10-ből 6-an autóval közlekednek megfelelő alternatíva híján. Ugyanerről beszélt a Pénzcentrumnak adott interjúban Hódosi Lajos, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület ügyvezető igazgatója, aki szerint

ameddig a vasút nem kerül megfelelő kondícióba addig sosem lesz megfelelő partner a menetrendegységesítésben és nem tudja betölteni azt a közpolitikai célt, hogy a szállítás gerince legyen. Sokan nem tudnak az országon belül versenyképes idő alatt eljutni egyik városból a másikba, például egy Budapest-Eger távolság 120 km autóval, háztól házig 65-70 perc, ezt a vasút két órán belül nem tudja teljesíteni. Ám ha valaki mégis ezzel tervez, akkor ott a késések nem férnek bele. Késések pedig vannak, melyek alapvetően az infrastruktúra állapotából fakadnak. Jelenleg Magyarországon 75-80 százalékos a menetrendszerűség, ez 2023. januári szám, ezzel szemben Ausztriában 98 százalékkal üzemel a vasút.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 18:33