15 °C Budapest
Brutál lehűlés jön jövő héten: ködbe, felhőbe burkolózik az ország

Brutál lehűlés jön jövő héten: ködbe, felhőbe burkolózik az ország

MTI
2022. november 13. 18:34

A jövő hét elején még alapvetően ködös időre kell számítani, de ahol a köd felszakadozik, több-kevesebb napsütés lehet. Szerdán egy front vastagabb felhőzete érkezik, és a hét második felében már felhős idő várható, a szél is megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet a hét első felében még 11-16 fok között alakul, a hét végén már csak 4-9 fok valószínű, hajnalban fagy is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Hétfőn az éjszaka képződő köd és rétegfelhőzet fokozatosan csökken, zsugorodik, azonban egyes tájakon tartósan borult, párás maradhat az idő, főként a Dunántúl nyugati felén - Sopron tágabb környezetét leszámítva -, az északi megyékben, valamint az Észak-Alföldön, míg másutt, ahol szakadozottá válik a felhőzet, több-kevesebb napsütésre lehet számítani. A borult, párás területeken legfeljebb szitálás alakulhat ki, míg estétől a délnyugati megyékben gyenge eső, zápor kialakulására van esély. A déli szél Sopron térségében olykor megélénkül, míg másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet a napos részeken 11 és 16, a tartósan borult, párás területeken 7-10 fok között ígérkezik

Kedden az éjszaka sokfelé képződő, terjeszkedő köd és rétegfelhőzet nagy része napközben is megmaradhat, közben vastagabb felhősávok is átvonulhatnak. Helyenként több-kevesebb napsütésre is számítani lehet. A szitálás mellett néhol eső is előfordul. A déli, délkeleti szél a Nyugat-Dunántúlon megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás tájakon 6 és 10, a kevésbé felhős vidékeken 11 és 15 fok között valószínű.

Szerdán a köd és rétegfelhőzet zsugorodik, kisebb körzetekben lehetnek napos időszakok is, majd nyugat felől egy front vastagabb felhőzete érkezhet. A szitálás mellett szórványosan valószínű eső, zápor. A délnyugati, nyugati, majd az északi szelet időnként élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között várható.

Csütörtökön vékonyodik, helyenként átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. Éjjel több, nappal kevesebb helyen valószínű eső, zápor. Az északi, majd délkeleti szelet időnként élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között alakul.

Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult időre lehet számítani, több helyen előfordulhat eső, zápor. Északkeleten, a határ közelében, illetve a hegyekben néhol havas eső is lehet. Többfelé megélénkül a délkeleti, majd az északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +6 fok között várható, északkeleten lesz a hidegebb, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 9 fok között valószínű.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Szombaton nagyrészt közepesen, illetve erősen felhős időre van kilátás. Szórványosan számítani lehet esőre, záporra. Néhol időnként megélénkül az északi, északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű.

Vasárnap nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, szórványosan előfordulhat eső, zápor. Hajnalra ködfoltok képződhetnek. Néhol időnként megélénkül az északi, északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm