Összegyűjtöttünk több olyan ajánlatot, ahol 10 ezer forint alatt megszállhatsz februárban.
A Magyar Közlönyben szeptember 6-án éjjel jelent meg a friss rendelet, amely szerint a jövőben a Szép-kártya kibocsátója kivethet egy egyszeri 15%-os díjat bizonyos fel nem használt összegek után. Az új szabályozás lényeges változtatásokat hoz a kártyákra utalt összegek felhasználásában.
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium már korábban közölte, hogy változnak a Széchenyi Pihenő Kártyát érintő szabályok - ezt erősítette meg a frissen megjelent rendelet. A módosítás lényege, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt a kártyákra utalt összegek egy évig használhatóak fel - ezután egy egyszeri 15%-os díjat von le a kibocsátó bank, ha nem költik el azokat. A felszámított díjaknak viszont csak a felét teszi el a kártya kibocsátója, a másik felét a a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány kapja meg. Ezzel feltehetően a költéseket szeretnék ösztönözni, valamint támogatni a hazai turizmust.
A rendelet egész pontosan úgy fogalmaz, hogy "a pénzforgalmi szolgáltató a Széchenyi Pihenő Kártya juttatásként átutalt, az utalást követő legalább 365 napos időszak alatt fel nem használt pénzeszköz erejéig és terhére egyszeri díjat számít fel március 20. és szeptember 20. napján. A díj nem számítható fel azon pénzeszközre, amely után e rendelet szerinti díjat már számoltak fel".
A díj mértéke 15%, de legalább 100 forint.
A 100 forintnál alacsonyabb összegek esetében levonják a teljes fel nem használt összeget. Fontos kiemelni, hogy a rendelet értelmében nem kamatot kell fizetni, hanem egyszeri díjat. A díjakból befolyt összegek felét a kártyát kibocsátó pénzforgalmi szolgáltató a Széchenyi Pihenő Kártyával összefüggésben közvetlenül felmerülő működési költségeire és marketingköltségeire költheti, a másik felét pedig a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány részére ajánlja fel.
Nem fognak levonni értesítés nélkül
A szolgáltatóknak 90 nappal a levonás előtt értesítenie kell a kártyabirtokosokat a fel nem használt összegről és azok után fizetendő díjakról, vagyis időben fogják jelezni az ügyfeleknek, hogy vannak régóta parkoló összegek, amit célszerű felhasználni.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nemcsak az újonnan érkező összegek felhasználását ösztönözné a kormány, hanem a 2022. október 15. előtt utalt összegekkel kapcsolatban is van változás. 2023. május 31-ig lesz idejük a kártyabirtokosoknak elkölteni a fel nem használt összegeket, ezután levonják a 15%-ot. Aki ebben érintett, azt 2023. január 15-ig kell tájékoztatnia a szolgáltatójának.
Mi volt a régi szabály?
Korábban a Széchenyi Pihenő Kártyára érkezett összegeket a második év május 31-ig lehetett felhasználni anélkül, hogy történt volna bármilyen levonás. Ezt követően a szolgáltató havonta 3%-ot levont az egyenleg terhére. Így lett volna, azonban jött a koronavírus világjárvány, és rengeteg változás állt be a SZÉP-kártyákat illetően. Amíg például a veszélyhelyzet tartott, ez a szabályozás sem élt, hiszen a szálláshelyek, vendéglátóhelyek is zárva voltak, nehéz lett volna költeni. Tehát nem igazán válhatott bevett gyakorlattá a korábbi szabályozás, amelyet most módosítottak.
A rendelet a mai naptól hatályos.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







