A Pénzcentrum 2026. február 24.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Ma tovább folytatódik a meleg, de a kánikula mellett már zivatarokra is kell számítanunk: 13 megyére adtak ki risztást – tájékoztat az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Tovább fokozódik ma a meleg, sok napsütés mellett kevés fátyol- és gomolyfelhő lesz felettünk. A délelőtti órákban a Dunántúl északi részén fordulhat elő zápor, zivatar, később a Bakonyban és az Északi-középhegységben alakulhat ki elvétve egy-egy zápor, majd a késő délutáni, kora esti óráktól a Dunántúl nyugati felén alakulhat ki zápor, zivatar. A Dunántúl nyugati részén megélénkül az északkeleti szél. Zivatarok környezetében erős vagy viharos széllökések is lehetnek, de akár jégeső is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 32 és 37 fok között valószínű. Késő estére 20 és 26 fok közé hűl le a levegő.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetést adott ki a hőség- és a zivatarveszély miatt. A zivatarriasztást Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adták ki. Ma is magas lesz az UV-sugárzás: délelőtt 11 és délután 3 között nem ajánlott közvetlenül a napon tartózkodni.

Jön a kora tavasz, vagy visszavág a kemény tél? Elképesztő, amit az időjárás tartogat február végére
Frontok sora éri el a Kárpát-medencét a következő napokban, ám a friss előrejelzések szerint komoly lehűlés nem várható.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







