8 °C Budapest
Jó pénzért influenszer, dzsungelharcos is lehet a gyerek: ezek a legdrágább nyári táborok 2022-ben

Jó pénzért influenszer, dzsungelharcos is lehet a gyerek: ezek a legdrágább nyári táborok 2022-ben

2022. március 11. 05:55

A gyermekeknek szóló vakációs lehetőségek minden évben kulcsfontosságúak, idén azonban különösen igaz ez, hiszen nem csak a nyári gyermekfelügyelet megoldása, vagy a gyermek aktív pihenése a tét, hanem az is, hogy a szülők visszavezessék őket a valóságba a hosszadalmas online oktatás után - vázolta a 2022-es táborhelyzetet Tóth Béla. A szakember szerint a szülők idén magasabb kerettel vághatnak neki a táborszezonnal, sokan már januárban tervezték a vakációt a gyerekeknek, sőt többen már le is foglalták a nyári tábort. A legdrágább gyerektáborokért több százezer forintot kérhetnek.

Habár még csak február van, de az eddigi jelentkezésekből, a gyerekek mentális állapotából és a családok pénztárcájából is biztonsággal arra lehet következtetni, hogy rekordévre készülhetnek a nyári táborok. A vakációs lehetőségek szervezői már készen állnak, több mint kétszáz táborturnus közül már most is lehet válogatni. Sőt, vannak szülők, akik ezt már meg is tették.

A szülők már januárban elgondolkodnak, tervezik a vakációt a gyerekeknek, sőt többen már le is foglalták a nyári tábort csemetéjüknek. Az előre gondolkodás abszolút érthető, ennek okairól Tóth Béla, a Táborfigyelő nevű szakportál vezetője beszélt, aki elmondta, hogy hagyományosan január közepén indul el az előfoglalási szezon.

A korán tábort választó szülők nagy számban adtak le jelentkezéseket már most is, január közepe óta kb. 10 százalékkal magasabb foglalási számot regisztráltak, mint az előző év azonos időszakában.

Ez a tendencia a visszajelzések alapján várhatóan folytatódni fog, így az idei évben a 2019-es esztendő csúcsát is meghaladhatja a táborozó gyerekek száma, abban az évben 215 ezer gyermek töltött legalább egy hetet táborban a vakáció ideje alatt (tavaly ez az adat 190 ezer fő volt)

- fejtette ki Tóth Béla, aki azt is elmondta, hogy a járványhelyzettől is függ, hogy tavasszal, illetve ősszel tartanak-e táborokat, de az látszik, hogy a táboroztatók a hangsúlyt a nyári időszakra teszik már döntő többségében. Ekkorra a koronavírus természetéből adódóan, ahogy visszahúzódik a nyári időszakra, a táborok megtartása, a jelentkezések száma rentábilissá teszi a szolgáltatást, míg ez az őszi és tavaszi időszakokban, amíg a pandémia tart, kétségesebb.

A koronavírus utáni első, mondhatni rendes nyárra készülhetünk, ami a táborok szempontjából is lényeges. A 2020-as, első koronavírussal által sújtott évben rendkívüli visszaesés volt a jelentkezők számában, a táboroztatók közel 70 százaléka kisebb vagy nagyobb veszteségeket könyvelt el ekkor.

Tavaly viszont, amikor már ismertük a járványt, illetve oltások is rendelkezésre álltak, kilőtt a táborjelentkezések száma, olyannyira, hogy a táborok többségénél várólistákat kellett kialakítani, illetve ahol volt erre mód, pótturnusokat írtak ki. Ekkor megközelítette a járvány előtti csúcsévet a jelentkezők száma, 190 ezer gyermek táborozott. Az idei esztendőben az előfoglalási időszak adatait látva jó esély van rá, hogy a 2019-es adatokat is meghaladó táborozói létszámot regisztrálhatunk

- mondta Táborfigyelő vezetője, aki hozzátette, hogy az árak tekintetében elmondható, hogy a táborokat sem kerüli el az áruk és szolgáltatások általános drágulása:

Több pénz juthat a táborozásra

A koronavírus érdemben befolyásolta azt is, hogy mennyit költöttek a szülők táborra. Jellemző volt 2019-ig, hogy minden évben növekedett a táborokra költött összeg, ezzel együtt a táborban eltöltött hetek száma is. A tavalyi évben átlagosan 40 000 - 43 000 forintot költöttek a szülők gyermekenként táborra, ami statisztikailag 1,2 hetet jelentett vakációs lehetőségekben a csemetéknek.

Az idei évben jobb anyagi helyzetben vannak a családok, mint tavaly, hiszen a személyi jövedelemadó visszatérítése is segítség lehet a szülőknek, hogy idén több táborba tudják íratni csemetéjüket a vakáció ideje alatt

- mutatott rá a szakember, aki szernit a kínálat már most kiemelkedő, több mint kétszáz táborturnus közül tudnak választani az érdeklődő szülők és gyermekeik.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Foglalhatóak kreatív alkotótáborok, tanyás-gazda élménytábor, a Juventus focicsapat magyarországi gyermektábora, rajzfilmes- és indiántábor, de fotóstábor, angoltábor és nyomozótábor is van a kínálatban a teljesség igénye nélkül.

Azt még korai lenne megmondani, hogy melyek a legnépszerűbb táborok idén, ehhez még több jelentkezést kell regisztrálnunk, az viszont látszik, hogy kiemelkedően nagy azon foglalások száma idén, amikor Budapestről vagy egyéb nagyvárosból a gyerekeket vidékre küldik olyan ottalvós táborokba a szülők, ahol a tanyai élettel, állattartással ismerkedhetnek meg

- fejtette ki Tóth Béla, aki elmondta, hogy a rekordév megalapozott a családok költségvetése alapján is. Ugyanis, ellentétben az elmúlt évekkel, a szülők tudtak rendesen dolgozni, nem volt korlátozás sem a mozgásban, sem a fizetések mértékét tekintve, ami stabil anyagi helyzetet teremtett a családoknál. Más tényezők is azt mutatják, hogy nagyobb keret maradhat a többségnél a táborokra, ráadásul a szolgáltatók több mint harmada elfogadja a SZÉP-Kártyákat, így egyre több szülő él ezzel a fizetési lehetőséggel.

115 ezerért TikTok influenszer is lehet a gyerek

Rendkívül szerteágazó és bő a táborkínálat már most is, amelyek között bizony extrémebb, különlegesebb, és persze költségesebb táborokat is megtalálhatunk.

Az idei év eddigi ledrágább tábora egy szuperintenzív angol nyelvű nemzetközi tábor amerikai és nemzetközi counselorokkal, ahol a nyelvtanulás és beszédkészség fejlesztése mellett tanulnak lovagolni, amerikai focit játszani, strand röplabdázni, quadot vezetni és extrém vízi sportokat űznek a gyerekek. Ezen tábor díja egy turnusra 305 ezer forint. A legextrémebbnek mondható táborunk egy dzsungel körülmények között megszervezett katonai tábor. Itt a résztvevők megismerkedhetnek a katonák mindennapjaival, különböző terepi adottságok mellett, számukra biztonságos civil környezetben, életkori sajátosságaiknak megfelelően. A táborban tanulnak tájékozódást, navigációt, rádió-és jelkommunikációt, harcászatot, álcázást, rejtőzködést, túlélési és táborozási praktikákat, lövészetet (légfegyver, airsoft), sőt a megszerzett ismereteket a résztvevők egy egész napos "misszió" keretén belül hasznosítják, amely garantáltan reális és maradandó, élményt biztosít

- fejtette ki a szakember hozzátéve, hogy "klasszikus" tábor már nem nagyon létezik, hiszen a vakációs lehetőségeket valamilyen téma köré szervezik (tematikus táborok), úgy mint állatos tábor, bábos tábor, idegen nyelvi tábor, kézműves vagy készségfejlesztő tábor, lovastábor, divattábor, fotós vagy horgásztábor, tánctábor, katonai tábor vagy épp médiatábor. Nagyon népszerűek a kalandtáborok, a sporttáborok és az idegen nyelvi kategórián belül az angoltáborok.

A kínálatban megtalálható már a médiatábor is, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a média világával. Itt a Youtube, TikTok, podcastok és videók világába kalauzolják a résztvevőket a 10 napban az újságírók, ennek ára 115 ezer forint. Az informatika is igen népszerű, van, aki már fiatalon is erre tanítaná a gyerkőcöt, így nem meglepő, hogy a táborok kínálatában is sok programozós tábort találhatunk. A napközis Minecraft, Roblox, Youtube, MI és Android napközis tábor 59 900 forintba kerül, turnusonként. Árban az angol táborok, valamint a lovastáborok vezetnek. A pár napos lovastáborra már márciusban is jelentkezhetnek a gyerekek, a hétvégi program 88 ezer forintba kerül, míg az egyhetes gyerektábor ára 109 ezer forint.

Nem érdemes kivárni

Kérdésünkre Tóth Béla kijelentette: minél előbb érdemes foglalni, mert a legjobb ár-érték arányú táborok turnusai nagyon gyorsan betelnek.

A korai táborfoglalás kapcsán elkerülhető az április elejétől már biztosan bekövetkező „tolongás”, azaz a kiemelkedő kereslet, valamint a korán ébredő szülők anyagilag is kedvezőbben járhatnak az előfoglalási kedvezményeknek köszönhetően

- mondta a szakértő, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyermekek részvételét nem kötik covid-oltáshoz, hiszen, a jelenlegi szabályozás alapján erre nincs is szükség, és megítélésük szerint ez nem is fog változni. Azaz a be nem oltott gyermekek ugyanúgy részt vehetnek bármelyik vakációs lehetőségben, mint az oltott társaik, köztük megkülönböztetést nem lehet tenni - húzta alá.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem