A látvány önmagában is beszédes, az arborétum szerint azonban a tó nem egyszerűen egy kiszáradó kerti tó: természetes „mérőműszerként” mutatja, mi történik a Bakony vízháztartásával.
Durva vihar mossa el az országot vasárnap délután: ezeken a helyeken lesz a legrosszabb a helyzet
Ma napközben több helyen várható zápor, zivatar. Kiemelten a középső országrészben, a Duna vonala tágabb környezetében (Dunántúl keleti részén, Duna-Tisza közén, Északi-középhegység nyugati részén) labilizálódik a légkör, ezeken a tájakon számíthatunk legjobb eséllyel zivatarokra - írja előrejelzésében az OMSZ.
A szervezet kitér arra is, hogy az intenzívebb cellákban néhol 60 km/h körüli szél, kisebb méretű jég valószínű, illetve kiemelten az északi országrészben a lassan áthelyeződő csapadékgócokból rövid idő alatt 20 mm feletti mennyiség is hullhat lokálisan. A hétfőre virradó éjszaka a keleti, délkeleti tájakon marad legtovább aktív a légkör.
Írják azt is, hogy hétfő napközben elsősorban az északkeleti harmadban, kisebb eséllyel a Dunántúl északnyugati területein kell zivatarok kialakulására számítani, a maihoz hasonló kísérőjelenségekkel. Az esti órákban egy újabb csapadékrendszer érkezik nyugatról, ebben az eső, zápor mellett egy-egy beágyazott zivatar kialakulása sem kizárt.

-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






