13 °C Budapest
Tömegek indultak az Adriára idén, méghozzá vonattal! Mutatjuk: mennyibe kerül, mik a feltételek

Tömegek indultak az Adriára idén, méghozzá vonattal! Mutatjuk: mennyibe kerül, mik a feltételek

2021. július 20. 15:26

Már háromezernél is több jegyet váltottak a július 2-a óta közlekedő Adria IC-re. Az eddig oda-vissza közlekedett nyolc-nyolc vonatra 1047 utas váltott jegyet, az első vonaton a hálókocsik 95 százalékos kihasználtsággal futottak és a teljes vonat kétharmada telt meg. A gyermekek számára mostantól, korlátozott számban már 5 eurós jegyek is vásárolhatók. Az Istria expresszvonat szintén az Adriához, a szlovén tengerpartra, Koperbe jár naponta, valamint közvetlen ülő- és hálókocsikkal a Kvarner-öböl mellé, Fiumébe (Rijekába) közlekedik. Egy újabb Utasellátó-szolgáltatás is újraindult, a Kálmán Imre EuroNight vonat újra fekvőhelyes kocsival közlekedik Münchenbe. 

A járványhelyzet enyhülése óta, újra kinyílt a világ, élénkül a belföldi mellett a külföldi idegenforgalom is. A vasúttársaság arra törekszik, hogy modern és környezetbarát járművekkel, optimális menetrenddel és utasbarát szolgáltatásokkal nyerje meg az utasok bizalmát, hogy nyaralásukhoz is a közösségi közlekedést válasszák. A Splitbe, minden elemében megújult, korszerű, légkondicionált fekvő- és hálókocsikkal, valamint a teljes szakaszon étkezőkocsival közlekedő Adria éjszakai vonat népszerűsége felülmúlja az előzetes várakozásokat. Az érdeklődés nagy, naponta 50-100 helyet foglalnak az utasok. Az előzetes foglalási adatokból jól látszik, hogy főként a hétvégi napokon induló vonatok a népszerűek, több olyan júliusi és augusztusi járat is van, ahol a hálókocsihelyek foglaltsága már most 80-90 százalék közötti, azonban fekvőhelyes jegyek továbbra is elérhetőek még.

A MÁV-START egyik legnépszerűbb éjszakai vonatára a korszerű és kényelmes utazás elősegítése érdekében a MÁV online jegyvásárlási felületén, a megújult ELVIRÁN keresztül is megvásárolhatók a menetjegyek. A jegyvásárlás folyamata egyszerűsödött,

most először a háló- és fekvőhelyes kocsikra szóló jegyek is megválthatók, a felnőttjegyek 48 eurótól.

Fontos újdonság, hogy az egyre több országba elérhető START Európa ajánlatoknál megszokott, 5 eurós gyermekjegyek már az Adria IC-n is megvásárolhatók. Az új lehetőséggel a 6 és 14 év közötti gyermekekkel utazók élhetnek, vonatonként korlátozott számban, a 6 és 4 ágyas fekvőkocsiban, illetve 3 ágyas hálókocsi foglalása esetén. Az 5 eurós gyermekjegy Budapesttől a tengerig és vissza is igénybe vehető a rendelkezésre álló készlet erejéig.

Az Adria InterCity Budapestről Splitbe keddenként, péntekenként és vasárnaponként; míg visszafelé szerdánként, szombatonként és hétfőnként közlekedik, menetideje 14 óra, a vonat az út nagy részélt éjszaka teszi meg. A járat Budapestről 18:45-kor indul, a Balaton déli partján haladva éri el az országhatárt, majd Zágrábot elhagyva vág neki a Dinári-hegységnek, ahol a tengerszint felett közel 500 méter magasan fekvő hágók leküzdése után ereszkedik le a tengerpartra, Splitbe 8:46-kor érkezik. Visszafelé Splitből a vonat 18:28-kor indul, Budapestre másnap 9:35-re érkezik. A vonat menetrendjével, szolgáltatásaival kapcsolatos részletes információk a www.mavcsoport.hu/adria oldalon érhetőek el. A jegyek a jegy.mav.hu oldalon és a nemzetközi pénztárakban vásárolhatók meg.

Istria Expressz és Kálmán Imre EuroNight

Az Istria Expressz augusztus 28-áig naponta 20:35-kor indul a budapesti Déli pályaudvarról Veszprém, Zalaegerszeg, Maribor, Ljubljanán keresztül Koperba és közvetlen ülő- és hálókocsikkal Rijekába. Koperba reggel 8:33-kor; Rijekába délelőtt 9:27-kor érkezik. A vonat Koperba ülőhelyes kocsikkal közlekedik, a jegy 19 euróért a MÁV-START nemzetközi pénztáraiban, az ELVIRA felületén és a MÁV applikációban vásárolható meg. A Rijekába menő hálókocsik árazása: 19 euró (3 személyes), 28 euró (2 személyes) és 49 euró (1 személyes); ezeket a jegyeket csak a pénztárakban lehet megváltani. Az ülőhelyes kocsiba 24 euró Rijekáig a jegy ára, ez megváltható a pénztárakban és online platformokon is. A járatokra a START Európa kedvezményei érvényesek, az 5 eurós gyerekjeggyel együtt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A jegyár a hálókocsiban a fülkében felszolgált egyszerű reggeli árát is tartalmazza.

A Kálmán Imre EuroNight naponta 20:40-kor indul a budapesti Keleti pályaudvarról Bécs, Linz, Salzburg útirányon át Münchenbe, ahova 6:10-re érkezik. A vonaton ülő és most már újra fekvőhelyes kocsikban is lehet utazni. Az ülőhelyes kocsiba 29 euró, a fekvőhelyes kocsiba 49 euró (6 személyes) és 59 euró (4 személyes) a jegy kezdő ára, amiket pénztárban és az ELVIRA felületén lehet megvásárolni. Az utaskísérői fülkében az út teljes időtartama alatt büfé üzemel, amelyben hűtött alkoholos és alkoholmentes italok, meleg italok, ropogtatnivalók, édességek, vásárolhatók készpénzzel vagy bankkártyával. A büfé árlapja az https://www.mavcsoport.hu/mav-start/nemzetkozi-utazas/utasellato-fekvohelyes-kocsik oldalon érhető el. A fekvőhelyes kocsi utasai jegyárban foglalt üdvözlőcsomagot és egyszerű reggelit kapnak.

Címlapkép: MÁV

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem