12 °C Budapest
Close Up Of Relaxed Woman Stacking Stones On Peaceful Beach Vacation

Ez a legfontosabb a legtöbb magyarnak a nyaralás alatt: 200 ezer forint alatt próbálják megúszni

2021. július 15. 12:10

Főként belföldi utazásra készülünk az év második felében, de nem szeretnénk újra bezárkózni – ez derült ki egy friss villámfelméréséből. A válaszadók nagy része emellett olyan célpontot választ, ahol meg sem kell mozdulni: egyértelműen wellnessbarátok vagyunk.

Az Eventrend Hotels villámfelmérése összesen öt kérdést tartalmazott. A válaszadók jelentős része, 83 százaléka tervez belföldi nyaralást, 9 százalék foglal külföldi desztinációba, csupán 8 százaléknak nincsenek utazási tervei. A költségeket illetően úgy tűnik, a fejenkénti 200 ezer forint a lélektani határ a válaszadók összességét figyelembe véve. 35 és 36 százalék azon két kategóriát képviselők aránya, akik ez alatt a limit alatt terveznek, de 200 ezer forint felett is 21 százalék fizet a pihenésért.

A válaszadók leginkább vízszintesben, egy medencében, szaunázós-élménymedencés lehetőséggel kiegészítve szeret nyarali. Nagy részük a wellness nyújtotta örömöknek hódolna, nem sokkal mögöttük elmaradva, 38 százalékkal képviselik magukat azok, akik valamilyen vízpartot részesítik előnyben. Csupán a válaszadók 18 százaléka szereti sportosabban, aktívabban tölteni a szabadidejét. 

A válaszadók 13 százaléka tervez két nyaralást is, egyet a családdal, egyet pedig élete választottjával. Vagyis aki megteheti, áldoz egy picit a magánélet más (nem megszokott) körülmények közé helyezésére is.  A válaszadók 40 százaléka a teljes családdal veti bele magát a nyár örömeibe, közvetlenül őket követik 39 százalékkal a párok számára elérhető nyaralást tervezők.

A válaszadók 71 százaléka tervez még az év második felére valamilyen kimozdulást belföldre. A válaszadók 29 százaléka nem tervez mást, mint amit eddig lefoglalt vagy eldöntött.  

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az Eventrend Hotels bízik abban, hogy az egyre inkább emlegetett negyedik hullám elkerül minket, ám ha mégsem, akkor az oltás az életünk megvédése mellett bizonyos fokú szabadságot biztosít, amely birtokában élvezhetjük azt, amit minden körülmények között megérdemel mindenki: a pihenést és kikapcsolódást.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm