A Pénzcentrum 2025. december 24.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A napos időt a déli órákig kevesebb, délutántól egyre több felhő zavarja. A nap első felében elvétve, késő délutántól több helyen alakulhat ki zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás és jégeső kíséretében. Az északnyugati, nyugati szél élénk lesz, de zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is várhatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 28 és 38 fok között várható. A Dunántúl északnyugati részére már megérkezik a hűvösebb levegő, de keleten továbbra is kitart majd a kánikula. Késő estére 20, 27 fokra hűl le a levegő - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Győr-Moson Sopron, Komárom-Esztergom és Nógrád megyék kivételével az egész országban másodfokú riasztás van érvényben, mivel hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is az OMSZ szerint. Ezen kívül figyelmeztettek: intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat az ország egész területén. Az északnyugati, nyugati tájakon megszűnik a kánikula, az Alföldön azonban a pár fokos hűlés mellett is 25, a Tiszántúlon 27 fok fölött alakul a napi középhőmérséklet.
A Balaton Siófoknál 27, a Velencei-tó Agárdnál 27.5 fokos. A Balatonnál elsőfokú viharjelzés van érvényben a nyugati, középső és keleti medencében is. A mérsékelt (10-25 km/h), helyenként nyugaton reggel még élénk (25-40 km/h) északnyugati szelet gyakran élénk( 25-40 km/h), elsősorban a Balatonnál helyenként élénkebb vagy erős (35-45 km/h) széllökések kísérhetik. Az időszak elején a Balaton nyugati felében gyakrabban erős (40-50 km/h), a nyugati medencében egy-egy helyen ~ 55 km/h széllökések is kialakulhatnak.
Késő délutántól, kora estétől zivatarok környezetében viharos (60-90 km/h), heves zivatar környezetében átmeneti erősen viharos (> 90 km/h) széllökésre is van esély. Napos idő várható, az időszak nagyobb részében kevés felhővel. Késő délutánra, estére azonban erőteljesebb lesz a gomolyfelhő képződés és északnyugat, nyugat felől zivatarok alakulhatnak ki, egy-egy heves zivatar (szupercella) kialakulására is van esély. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29, 30 fok körül alakul, késő este 22,23 fok valószínű.
Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








