Július végére már 90 százalék feletti készültséget érhet el a Flórián téri felüljárók felújítása
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szeretné elérni, hogy azok, akik védettek a vírussal szemben, mehessenek étterembe, szállodába - mondta Flesch Tamás, a szállodaszövetség elnöke.
Hozzátette: nagyon pozitív lenne, ha fokozatosan elkezdhetnének megnyitni a vendéglátóhelyek és a hotelek. Látható, hogy a magyarok már a húsvéti, áprilisi, és az azt követő időszakokra elkezdtek szállást foglalni a belföldi szállodákba - tette hozzá a szakember.
Nagyon örülnének, ha a kormány megvizsgálná annak lehetőségét, hogy a beoltottak és a betegségből felgyógyultak, azaz a fertőzéstől védettek, hogyan mehessenek szállodába és étterembe - mondta Flesch Tamás.
Kitért arra is, hogy a nyitás ideje az egyes helyeken attól is függ, hogy ki hány dolgozót tartott meg. Ha megkapják a kedvező választ a nyitásra, azt követően az elnök szerint a legtöbb helyen két hét alatt meg is történhetne az - mondta.
A magyarországi szállodáknál azonban mindenképpen fokozatos nyitásra számít Flesch Tamás, mert a budapesti hotelek még biztosan nem számolhatnak külföldi vendégekkel, miközben a vidékiek elkezdhetnének dolgozni és bevételt termelni, ha kiszolgálhatnák a védett vendégeket.
Brutális fordulat az időjárásban: a 38 fokos hőség után nem várt ítéletidő tarolja le Magyarországot
Pénteken egy nyugat felől érkező hidegfront töri meg az akár 38 fokos kánikulát.
Fordulat a napok óta keresett édesapa ügyében: a légirendészet szúrta ki a szörnyű igazságot a vízen
A légirendészet megtalálta annak a 34 éves tatai kajakosnak a holttestét, aki még vasárnap tűnt el a Balatonban.
Életveszélyes Budapest legendás kilátója: azonnal lépni kell, de a kerületnek nincs pénze felújítani
Életveszélyes állapota miatt azonnali, többmilliárd forintos felújításra szorul a február óta zárva tartó, János-hegyen álló Erzsébet-kilátó.







