Szerdán teljes napfogyatkozás kápráztatta el a világ egy részét – de hol és mikor lehet legközelebb hasonló égi jelenséget látni?
Nem fog megépülni a ferihegyi parkolóház, holott a helyét már 2018-ban kiásták és körbekordonozták - számol be a Napi.hu.
Kiderült, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es számú terminálja elé tervezett parkolóház megépítéséhez építési engedély volt szükséges, amelyhez a jogszabályok szerint kötelező lett volna beszerezni a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal szakhatósági állásfoglalását.
"Ezen szakhatósági állásfoglalás megállapította, hogy a tervezett beruházás - tekintettel arra, hogy vonzáskörzetében több hasonló profilú építmény is található - nem indokolt, továbbá negatívan befolyásolná a jövőbeni tömegközlekedés fejlesztésének lehetőségét, ezért az építési engedély kiadásához szükséges szakhatósági hozzájárulás kiadását megtagadta" - áll a dokumentumban, melyet miniszterelnökségi államtitkár küldött meg.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







