A budapesti csatlakozások eléréséhez fél órával korábbi indulással kell számolni.
Budapest légterében továbbra is gyakran fordul elő, hogy lézerrel zavarják a pilótákat a földről, veszélybe sodorva ezzel a repülőgépeken utazók életét - közölte a HungaroControl Zrt. pénteken.
A repülésbiztonságért felelős szervezet szerint idén már majdnem ötvenszer jelezték a fel- és leszálló repülők pilótái, hogy lézerrel zavarják őket. Ezek ötöde az elmúlt egy hónapban történt, a hatóságok ezért egyre több lézeres zavarásra számítanak a következő hónapokban. Tavaly csaknem száz esetet jegyeztek föl, akkor is ősszel indult emelkedésnek a bejelentések száma - írták.
A személyzet figyelmét akár tíz kilométerről is megzavarhatják a kiskereskedelmi forgalomban is kapható lézeres készülékek. Előfordult, hogy a lézeres zavarás miatt a másodpilótának kellett átvennie az irányítást - olvasható a közleményben. A HungaroControl Zrt. fölhívta a figyelmet, hogy a pilóták megzavarása a légi közlekedés veszélyeztetésének minősül, és három év szabadságvesztéssel sújtható.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







