A csapadékmentes, kora őszi időjárás legalább egy hétig határozza majd meg a mindennapokat.
Közlekedési fennakadásokat is okozott a nagy eső szombaton Debrecenben, a városban és környékén számos épületet és pincét öntött el a lezúduló bő csapadék.
A nagy esőzések miatt változásokat kellett bevezetni Debrecen közösségi közlekedésében szombat délután - közölte a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. sajtóügyeletese. Magyarné Csohány Andrea tájékoztatása szerint a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű eső miatt a Köztemető-főkapu fordulóban megállt a víz, ezért a 3-as és az 5-ös trolibuszok csak rövidebb útvonalon, a Kassai útig közlekednek.
A nagy eső miatt a 2-es villamos külső szakaszán, a Thomas Mann utcán megállt a víz a villamos pályán, ezért a villamosok csak a Szent László Görögkatolikus Gimnáziumig közlekednek. A gimnázium és a Doberdó utca között autóbuszok szállítják az utasokat.
Az utazás megkezdésekor érvényesített vonaljegy átszállás után is érvényes, de azt átszállás után is érvényesíteni kell - jelezte Magyarné Csohány Andrea. A katasztrófavédelem azt közölte, hogy Debrecenben a tűzoltóknak számos helyre kellett kivonulniuk az eső miatt. A víz rövid időn belül a város északi részének több társas- és családi házait, azok pincéit, garázsait árasztotta el.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






