7 °C Budapest

Változott a sebességhatár: ne rutinból közlekedj ezeken az utakon

2019. július 18. 10:00 2 perc

Országszerte több útszakaszon változtatta meg a sebességhatárt az elmúlt másfél évben a közútkezelő. A megengedett legnagyobb sebességet rengeteg  helyen csökkentették, emelésre viszont összesen háromszor volt példa.

A sebességhatárok módosítása a közlekedési törvény értelmében több hatóságnak is feladata. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésében lévő gyorsforgalmi és főúthálózaton 2018/19-ben tartja a forgalmi rend időszakos, ötévenként esedékes felülvizsgálatát. Ezek a vizsgálatok országosan tavaly hétszázötven kilométer, míg idén több mint ezer kilométer főutat érintenek - tudta meg a szoljon.hu a társaságtól.

A gyorsforgalmi és főúthálózaton tavaly tizenkilenc, az idei év első öt hónapjában pedig tíz helyszínen csökkentették a megengedett sebességet jellemzően üzemeltetési tapasztalatok, illetve lakossági és önkormányzati kezdeményezés alapján. A közlekedés biztonságának növelése érdekében is változtattak a sebességhatárokon, például kerékpáros átvezetéseknél, autóbusz-megállóhelyek térségében és a fokozott gyalogosforgalommal érintett szakaszokon.

A kezelésünkben lévő gyorsforgalmi és főúthálózaton tavaly tizenkilenc, az idei év első öt hónapjában pedig tíz helyszínen csökkentettük a megengedett sebességet. Ezeket jellemzően nem az időszakos forgalmi rend felülvizsgálattal összefüggésben, hanem üzemeltetési tapasztalatok, illetve lakossági és önkormányzati kezdeményezés alapján módosítottuk

- írták a lapnak.

A megengedett legnagyobb sebesség növelése csak három helyen történt az egész országban:

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

  • tavaly a 46-os számú főút négysávos lakott területi szakaszán, Törökszentmiklóson ismét 70 kilométer/órára növelték a megengedett legnagyobb sebességet.
  • Az idei év első öt hónapjában pedig a 4-es számú főút Szajol és Törökszentmiklós közötti négysávos szakaszán 110 kilométer/órás sebességhatárt vezettek be.
  • A harmadik helyszín a 21-es főút 2×2 sávosra bővült szakasza.

 

NEKED AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?