Idén is szórják a mérget a Balatonnál: önkormányzati pénzből megy a gyérítés

MTI
2019. március 30. 14:30 2 perc

Idén az elmúlt évekhez képest 80 százalékkal több pénzt kell összeadniuk a balatoni önkormányzatoknak szúnyoggyérítésre, hogy meglegyen az az 55-60 millió forintnyi forrás, amely 8000 hektáron négy beavatkozáshoz kell - közölte Balassa Balázs, az üdülőrégió szúnyogirtását koordináló Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke.

Kifejtette: 2016-tól a csípőszúnyogok gyérítésének gyakorlata gyökeresen megváltozott, közvetlen költségvetési támogatás helyett ugyanis a nyári főszezonban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) végezteti el a beavatkozást, míg a turisztikai elő- és utószezonban továbbra is a helyi önkormányzatokat tömörítő BSZ látja el a feladatot. Az OKF az elmúlt években átlagosan két kémiai és egy biológiai gyérítést végzett a Balaton térségében.

Múlt év tavaszán a balatoni önkormányzatok pénzéből egy biológiai és egy kémiai gyérítést tudtak elvégeztetni, ez azonban kevésnek bizonyult. A csapadékosabb időjárás miatt ugyanis a tervezettnél jóval nagyobb mértékben kellett védekezni - mondta a szervezet elnöke. Az őszi időszakra, az utószezonra nem maradt forrás, pedig a kedvező időjárás miatt még sok volt a turista a térségben, és sok volt a panasz a szúnyogokra - indokolta Balassa Balázs, miért kellett az önkormányzatok lakosságarányosan meghatározott hozzájárulását jelentősen megemelni.

Arról is beszámolt, hogy még zajlik a közbeszerzés, amelynek révén a BSZ kiválasztja a szúnyogirtást végző céget. Ez nem okoz problémát, hiszen még nem jelezték az önkormányzatok, hogy megjelentek volna a csípőszúnyogok a térségben. Az előző évek hasonló időszakához képest kisebb a vízzel borított terület nagysága, ezért a közeljövőben nem terveznek gyérítést. Ha mégis sürgetővé válna a szúnyogirtás megkezdése a közbeszerzés lezárulta előtt, az OKF elvégezteti a beavatkozást, amit a BSZ a nyáron viszonoz

- mondta az elnök.

Szólt arról is, hogy a BSZ legutóbbi elnökségi ülésén a tagok szorgalmazták, hogy a kémiai helyett minél több biológiai beavatkozás legyen, még ha az drágább is. Megfogalmazódott az az igény is, hogy strandidőben és rendezvények idején ne végezzenek gyérítést - tette hozzá.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29