Megcsúszáskor a pánikreakciók – például a hirtelen fékezés, kapkodó kormánymozdulatok vagy a reflexszerű ellenkormányzás – súlyosbíthatják a helyzetet.
Újabb fizetős parkolási zóna élesedik a nyáron a fővárosban: nemsokára Óbuda eddig ingyenes részén is díjat szednek. Az önkormányzat ugyanis megelégelte, hogy az agglomerációból ingázók a HÉV vonala mellett teszik le a kocsit, és mennek tovább a belváros felé dolgozni. Egy másik kerületben is kilátásban van az újabb fizetős rész kialakítása.
Újabb fizetős parkolási zóna élesedik Budapesten nyártól: most Óbuda vezet be új díjzónát. Erről már elkezdték kiértesíteni a helyi autósokat, olvasónk az alábbi szórólapot találta a kocsiján.

Ezen az áll, hogy június harmadikán indul a kaszásdűlői fizetős parkolás tesztidőszaka, júliusban pedig élesedik a rendszer. Az önkormányzati honlap szerint az új díjzónára azért volt szükség, mert

A III. kerület ennek folyományaként döntött úgy, hogy kezdeményezi a fővárosi jogszabály megváltoztatását és egy új övezet kialakítását. Az új zónában 175 forint lesz óránként a parkolás munkanapokon 8:00 és 18:00 óra között. Az új 5. díjtételű várakozási övezet az alábbi út-és utcaszakaszok által határolt terület lesz:
A helyi lakosok áprilistól igényelhetik a parkolási engedélyeket.
Örülhetünk, hogy nem drágább
Így is szívják a fogukat azok, akik a HÉV közelsége miatt az említett zónában hagyták az autójukat, innen mentek be dolgozni a belső kerületekbe, de azért vegyük figyelembe, hogy lehetne jóval drágább is a parkolás. Hiszen a kerület nagy részében 265 forintba kerül egy óra parkolás. Sőt, Óbuda és a II. kerület határán már 350 forintot kell fiztetni egyetlen óráért.
Felkészül Újpest?
Bár már 2017-ben döntött róla a Fővárosi Közgyűlés, de végül mindeddig nem alakítottak ki fizetős parkolási zónákat Újpesten. Wintermantel Zsolt polgármester akkoriban úgy nyilatkozott, hogy a két metrómegálló környékére tervezik bevezetni a fizetést, az intézkedésre szerinte nem bevételi, hanem forgalomszabályozási szempontból lenne szükség.
Vélhetően újra elő fogják venni a dolgot, miután elkészült a 3-as metró északi szakasza. Ezt várhatóan most hétvégén adják át a nagyközönségnek.
Mobillal fizetnek a magyarok
Egyre többen használják a mobilparkolást, tavaly január és augusztus között 20,6 millió tranzakciót regisztrált a Nemzeti Mobilfizetési Zrt., míg 2017-ben az egész évben összesen 26,5 milliót ért el az ügyletek száma - mondta Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója még tavaly.
Ez bevételben 9,5 milliárd forintos forgalomnak felel meg, szemben a 2017-es teljes 11,6 milliárddal. Egyre többen használják a különböző mobilapplikációkat is, Veres Mihály szerint idővel, ahogy a készpénzhasználat, úgy az sms-parkolás sis háttérbe szorul majd.
Egy utca is súlyos pénzeket jelenthet
Jelenleg a főváros egy jelentős részén fizetős a közterületi parkolás, ám az korántsem mindegy, hogy mennyit fizetsz: ha okosan parkolsz le, akkor pár óra alatt több ezer forinttal kerül kevesebbe a várakozás. Ilyen például a Pusztaszeri úttól a Duna felé eső szakasz, ahol a Szépvölgyi út páros odalán a második kerületi 175 forintos díjat kell fizetni (a lenti térképen lilával), a páratlan oldalon (zölden a térképen) viszont a III. kerületi díjat, ami óránként 350 forint. Számoljuk csak ki, ha valaki napi 8 órát parkol, mert mondjuk a környéken dolgozik, akkor az a III. kerületben 2900 forintba kerül, míg a lila részen 1340-be.

Havi szeinten tehát, 20 nyolcórás munkanappal számolva az óbudai részen 58 ezer forintra jön ki, míg a II. kerületben 26800-ra.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hasonló anomália figyelhető meg Angyalföldön is: bár a Dráva utca mindkét oldala a XIII. kerülethez tartozik, mégis sokan tekintik ezt az utcát gyakorlatilag ország-, de legalábbis megyehatárnak. Ez választja ugyanis el északról Újlipótvárost a XIII. kerület többi részétől.

Ha a környéken van dolgod rendszeresen, itt sem mindegy, hogy hol rakod le az autódat. A páros oldalon (a térképen kékkel) 440 forint a parkolás óradíja, míg a páratlan oldalon (zöld a térképen) ugyanez csak 265 forintba kerül. Így 8 órával számolva a drágábbik részen napi 3520, havonta pedig 70400 forint lenne letenni a kocsit. A páratlan oldalon csak 2120 8 óra parkolás, ami havonta 42400.
A kiskörúton belül Pesten egységesen 440 forint a parkolási díj. Ezzel szemben az út külső karéján illetve a városközponttól távolabb eső mellékutcákban a VI. és VII. kerületben már csak 350 forintot kell fizetni, a VIII. és IX. kerületben pedig már 265 forintért parkolhatunk.

Ennek megfelelően,
- ha a VI. vagy a VII. kerületben, a körúton kívül parkolunk a belső rész helyett, óránként 90 forintot spórolhatunk.
- Amennyiben ugyanezt a VIII., IX. kerületi részeken tesszük meg, akkor óránként 175 forinttal kell kevesebbet fizetni,
- Ha pedig a Rákóczi út, körúton kívül eső szakaszának páros oldala mögött parkolunk, az 350 forintba, a páratlan oldal mögötti rész pedig 265 forintba kerül, tehát 85 forintot spórolhatunk óránként
A Szilágyi Erzsébet fasor Moszkva tér és Gábor Áron utca közötti része eleve elválasztja egymástól a XII. és a II. kerületet, a páratlan oldalon a Trombitás utcától kifelé (narancssárga a térképen) 175 forintért parkolhatunk, ahogyan a Marczibányi térnél is, a páros oldalon viszont szinte végig 350 forintért (kék a térképen), igaz, ez nagyrészt a Városmajor-park, ahova kocsival a fasorról nem lehet behajtani, de ha ott van dolgunk, semmi nem akadályozza, hogy a II. kerületben parkoljunk olcsóbban, és átsétáljunk a szomszéd kerületbe (ezzel óránként 175 forintot spórolva).

Nem kell ugyanakkor feltétlenül átlépni a kerülethatárt, hogy ilyen mértékű különbséget találjunk. A Mammut bevásárlóközpont és a Millenáris Park környéki utcákban 350 forint a parkolási díj, a Marcibányi téren viszont, már csak 175 forint, ezért itt is érdemes lehet néhány utcával arrébb parkolni.
A Petőfi hídnál sem mindegy, hol parkolsz: a pesti oldalon ugyanis a Ferenc körút a határ. A körút mentén, illetve a belváros felőli oldalon (barna és sötétkék a térképen) - ahogy fentebb is írtuk - 440 egy óra, míg a Mester utca és a Soroksári út felé (rózsaszínes) csak 350. Sőt, az Üllői út Corvin negyed felé eső oldalától már csak 265 forint a parkolás (narancssárga és világoskék).

A fentiek csak a frekventáltabb helyeken található parkolási övezethatárok díjkülönbségeit mutatják be, de a város további helyszínein is sokat lehet spórolni a parkolással, ha néhány utcával arrébb parkolsz. Mielőtt elindulsz valahova, te is leellenőrizheted a parkolási övezethatárokat ide kattintva, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. honlapján.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







