Hűvösebb idővel indul a péntek, és az őszies időjárás napközben is velünk marad.
Az év első nyolc hónapjában 20,6 millió mobilparkolási tranzakció 9,5 milliárd forintos bevételt hozott, a jelenlegi feltételek mellett pedig akár három-négy évig is tartható a 10-15 százalékos éves növekedés - mondta a Világgazdaságnak Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója.
Egyre többen használják a mobilparkolást, január és augusztus között 20,6 millió tranzakciót regisztrált a Nemzeti Mobilfizetési Zrt., míg tavaly az egész évben összesen 26,5 milliót ért el az ügyletek száma - derül ki a Világgazdaság Veres Mihállyal, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatójával készült interjúból.
Ez bevételben 9,5 milliárd forintos forgalomnak felel meg, szemben a 2017-es teljes 11,6 milliárddal. Egyre többen használják a különböző mobilapplikációkat is, Veres Mihály szerint idővel, ahogy a készpénzhasználat, úgy az sms-parkolás sis háttérbe szorul majd.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






