Megcsúszáskor a pánikreakciók – például a hirtelen fékezés, kapkodó kormánymozdulatok vagy a reflexszerű ellenkormányzás – súlyosbíthatják a helyzetet.
A közlekedés biztonságának javításához a kormányzati intézkedések mellett közlekedési kultúraváltásra is szükség van - mondta Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) helyettes államtitkára a Közlekedési kultúra napjának nyitórendezvényén pénteken Budapesten.
A helyettes államtitkár felidézte, 2022-ig mintegy 2500 milliárd forintból, több mint felerészben hazai forrásból 1000 kilométer új gyorsforgalmi út vagy kiemelt főút épül meg Magyarországon. A biztonságosabb közlekedést szolgálja a komplex útfelújítási program is, amelynek 2017-2018-as ütemében több mint 100 milliárd forintból újulnak meg útszakaszok az ország minden részében.
Mosóczi László kiemelte: 70 milliárd forint a célzott közlekedésbiztonsági infrastruktúra-fejlesztési program keretösszege, baleseti gócpontokon a közútkezelők, vasúti pályaüzemeltetők által javasolt beavatkozásokat hajtanak végre a kockázatok csökkentése érdekében. A helyettes államtitkár hangsúlyozta,
Ehhez kapcsolódik a Közlekedési kultúra napjának programsorozata is, a figyelemfelhívó rendezvények célja, hogy a közlekedésben az együttműködés, a partnerség kultúrájának térnyerését támogassák - tette hozzá.
Bíró József, a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) közlekedésbiztonsági tagozatának elnöke elmondta: az eseményt 2015. május 11-én rendezték meg először, az idei a negyedik programsorozat, amelyhez megszervezéséhez már 58 szakmai és civil szervezet csatlakozott. Országszerte várják az érdeklődőket minden korosztályból a kulturált közlekedést népszerűsítő rendezvényekkel, a többi között a kerékpározáshoz, autózáshoz, motorozáshoz, vezetéstechnikához, a vasúti, vízi-, és légiközlekedéshez, illetve a közösségi közlekedéshez, az ezek biztonságához kapcsolódó programokkal - hívta fel a figyelmet az eseményt koordináló munkacsoport vezetője.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A nyitórendezvényen Ledia Lazeri, az ENSZ égisze alatt működő Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője egyebek mellett emlékeztetett, az ENSZ tagállamai célul tűzték ki, hogy 2020-ig felére csökkentik a közúti haláleseteket és sérüléseket a világ országaiban. Az adatok szerint Európa egészében 100 ezer lakosra 9,3 közlekedési baleset miatti haláleset jut, Magyarországon ez a szám 7,7 - ismertette. Hozzátette: az elmúlt tíz évben jelentősen csökkent a magyar közúti halálozások száma, példaként említette, hogy 2004-ben 100 ezer magyar lakosra még 13 haláleset jutott. Kiemelte azt is, hogy az előzetes becslések szerint Európában a GDP 4 százalékát teszi ki a közlekedési balesetekből eredő kár.
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







