Törökország, Görögország és Egyiptom idén is a nyári utazási szezon legkeresettebb úti céljai közé tartoznak.
Egy Hajdú-Bihar megyei 4 csillagos szálloda éttermében tartottak ellenőrzést a hét elején a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Az egységben számos - adminisztratív, higiéniai és élelmiszerbiztonsági - hibát tártak fel az ellenőrök, továbbá mintegy 150 kg lejárt, nem nyomon követhető élelmiszert vontak ki a forgalomból.
Az egység ellenőrzése során a hivatal szakemberei 21 tétel, összesen 151 kg gyártói, illetve saját jelölés alapján lejárt minőségmegőrzési idejű, valamint jelölés alapján, illetve jelöletlenség miatt nem nyomon követhető élelmiszert találtak, melyek között ismeretlen eredetű vadhús és vadcsont is volt. A hatóság a fellelt jogsértő termékeket a forgalomból kivonta és felhasználását, forgalomba hozatalát megtiltotta.
A helyszínen számos egyéb, higiéniai és adminisztratív probléma is akadt. Többek között a hűtőtérben a polcok rácsozata rozsdás, a hűtőajtók és a körülöttük lévő fal, valamint az ajtótokok piszkosak, szennyezettek, az élvédők több helyen sérültek voltak. A konyha területén fedetlen hulladéktárolókban gyűjtötték a hulladékot. Az önellenőrzési rendszer ellenőrzési lapjait előre kitöltötték, így maga az önellenőrzés értelmét vesztette. A hatóság határidő kitűzésével felhívta az élelmiszervállalkozást a hibák kijavítására és a jogszerű működés helyreállítására.
Az eljárás folyamatban van, az ügyben több százezer forintos bírság várható.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






