Jelentős közlekedési fejlesztések előkészítése indulhat Keszthely térségében: a tervek szerint hétt kilométeres, kétszer kétsávos út kapcsolná össze az M76-os gyorsforgalmi utat a keszthelyi elkerülővel.
Megtalálták annak a két huszonéves férfinak a holttestét, akik szombat délután ugrottak a vízbe vízibiciklijükről Siófokon - írja az Index.
A tragédia a parttól 250 méterre történt, már a bójasoron túl, ahol a derékig érő víz hamar 2-2,5 méteresre mélyül - mondta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője (VMSZ), Tar Mihály.
A VMSZ az Országos Mentőszolgálat hívására érkezett a siófoki Isztria Sétány előtti területre, ahol búvárszolgálattal, szonár segítségével két óra alatt sikerült megtalálni a holttesteket, miközben párhuzamosan önkéntesekkel, csatárláncban is keresték az áldozatokat, a sekélyebb vízben.
Egyelőre nem tudni, mi okozta a tragédiát, sem azt, hogy az áldozatok tudtak-e úszni, de nem kizárt, hogy nem számítottak rá, hogy a bóják után ennyire hirtelen mélyül a víz a déli parton általában hosszasan sekély medrű tóban.
A marások balatoni déli partra jellemző felszín alatti képződmények, a vízáramlás és a jellemző északnyugatias szél miatt alakulnak ki a part felé torlódó felszíni hullámok és a felszín alatti visszaáramlás következtében. A parttól 30-100 méter távolságban van, de előfordulhatnak, ennél messzebb is.
Bekeményít a novemberi időjárás: egyre hidegebbek lesznek az éjszakák, kemény fagyokra kell készülni
Szerdán többnyire napos, száraz idő várható Magyarországon, a hőmérséklet azonban már csak 8 és 13 fok között alakul.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







