14 °C Budapest

Újabb figyelmeztetés: csökken a forróság, ez jön helyette

MTI
2017. augusztus 6. 12:00

A tartós hőség veszélye miatt már csak első- és másodfokú figyelmeztetések vannak érvényben több megyében. Emellett csaknem az egész országra a heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt is első- és másodfokú figyelmeztetéseket adtak ki vasárnapra.

Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint a hőség miatt már sehol sincs érvényben a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetés. Másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyére. Míg a fővárosban és Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

Azt írták: vasárnap megkezdődik az enyhülés; a Dunántúl északnyugati felén és az Északi-középhegységben már 25, 27 fok alá csökken a napi középhőmérséklet, de délkeleten sem valószínű már 29 fokot meghaladó átlag. A legmagasabb nappali hőmérséklet Sopron környékén már csak 24, 25 fok körül, másutt általában 28-34 fok között, délkeleten azonban továbbra is 36-37 Celsius-fok körül alakul. Késő estére többnyire 22-29 fok közé csökken a hőmérséklet, de a nyugati határvidéken már hűvösebb lesz.

KATTINTS! Ez már ijesztő: ennyi ember fog meghalni a kánikula miatt

Felhívták a figyelmet továbbá, hogy napközben már nagyobb számban, előbb főként északon és az Alföldön, majd estétől délnyugat, nyugat felől már egyre többfelé várhatók zivatarok. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Késő délutántól heves zivatarok is kialakulhatnak, melyek környezetében felhőszakadás (lokálisan 25-30, egyes körzetekben akár 40-45 milliméternél is több csapadékkal), jégeső (2 centiméter körüli jégátmérővel), és 80 kilométer/órát meghaladó széllökés is előfordulhat.

Győr-Moson-Sopron megye kivételével az egész országra figyelmeztetéseket adtak ki mind a heves zivatarok, mind a felhőszakadás miatt vasárnapra. Mindkét veszélyes időjárási jelenség miatt másodfokú figyelmeztetést adtak ki Budapestre, valamint Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm